"Nem tudom, hogy mindenki pontosan felfogta-e a történet súlyát: olyan ügy indult útjára, amelynek a végén valaki kiiratkozik a magyar demokráciából. Vádakkal, rágalmakkal, feltételezésekkel már tele a padlás, itt azonban másról, többről, sokkal komolyabbról van szó. Ennek az ügynek lesz egy olyan pillanata, amikor már nem csupán állítások állnak egymással szemben, hanem a független magyar bíróság valakiről ki fogja mondani, hogy nincs helye egy demokratikus közösségben. Ha Szilvásyék valóban elkövették azt, amiről egyelőre nagyon keveset tudunk, de amit az ügyészség megalapozottnak gondol, akkor a Magyar Szocialista Párt súlyosabb terhet vesz a vállára, mint megannyi őszödi beszéd. Ha azonban nem áll meg a vád, azaz a bíróság szerint az ügyészség alaptalanul vádolta meg a politikust, az Polt Péter állásába – de reputációjába biztosan - kerülhet, s abban sem vagyok biztos, hogy a politikai felelősség elől a jelenlegi kormánytöbbség – amely támogatta-ösztönözte az úgynevezett „elszámoltatást” és bizalmat szavazott a legfőbb ügyésznek – elmenekülhet" - írja legfrissbb blogbejejegyzésében Török Gábor.

"De mit tud kezdeni egy politikai elemző – azon túl, hogy felmondja a leckét arról, kinek mi lehet az érdeke - ezzel a helyzettel? Hiszen kit elégít ki a vagy ez lesz – vagy az lesz megközelítés akkor, amikor már nem csupán a szavak erősek, hanem a cselekmények is. Egyelőre valóban nem sokat, de annyit biztosan, hogy sutba dobja a politikai elemzés hagyományos eszközeit, és jelzi, hogy ebben az ügyben „odakint” vagyunk" - hangsúlyozza a politológus.

"Tudom, látom, olvasom, hogy sokak szerint nekem személyesen is szerepem és felelősségem van a honi politikai elemzések „elsemlegesedésében”, abban, hogy a politikai elemzők nem tartják feladatuknak az igazság keresését, az értékelő állítások megfogalmazását. Nem tagadom, amikor másfél évtizeddel ezelőtt beléptem ebbe a térbe, szerepfelfogásom alapvetően az akkori félpolitikus megmondóemberek világával szemben formálódott. Másként szerettem volna megszólalni, mint azok, akik akkor, az 1998-as választásokat megelőzően a politika meghosszabbított karjaként „elemeztek” a nyilvánosságban. Bizonyos értelemben a megértő politológiának nevezett – és az állandó ítélkezés helyett alapvetően magyarázatra és értelmezésre törekvő – hozzáállás tiltakozás volt, nem, nem a politikával szemben, hanem a bántóan politizáló nem-politikusokkal szemben. Meg persze kísérlet is, hogy vajon lehet-e másképp, bocsánat, de kimondom, tisztességesebben, méltányosabban" - magyarázza Török Gábor.

"Nem merem azt állítani, hogy sikerült. Olykor én is szörnyülködve hallgatom egy-két, önmagát értékmentesnek valló kollégám eszmefuttatását - részben a semmi pofozását, részben a végletekig vitt, kifacsart érdekelemzéseket. Pedig az objektivitásra törekvés (ami természetesen nem jelent, nem jelenthet objektivitást) nem állítja azt, hogy ne lehetne megnevezni azokat a pontokat, amikor a politika kilép a normálisnak vett keretekből. Nem lehet mindig farkast kiáltani, mert a felsőfok állandó használata – ezt magamon is érzem - biztosan immunissá tesz. Ha azonban óvatosan, megfontoltan bánunk ezzel az eszközzel, jelzésértékű lehet" - véli az elemző.

Mint írja, nem volt véletlen, hogy a 2006-os őszi események után – mivel egészen közelről megtapasztalhattam, hogy a politikai elemzés bizonyos tények ismerete nélkül értelmét veszti – közel egy évig távol tartottam magam a nyilvános elemzéstől, s azt hiszem, hogy 2010 után itt a blogon is jeleztem azokat a döntéseket, amelyek számomra határátlépésnek minősültek. De nem volt ez másképp a kezdeteknél sem, a 2001-ben megjelent könyvünkben Tóth Csabával ezt írtuk ugyanerről: „A politikai elemzés állandó problémája a politikai tudás kérdése: hogyan tudhatunk meg valamit olyan kérdésekről, amelyekben ellenérdekelt felek ellenérdekelt álláspontokat képviselnek. Elemzéseinkben többször leírtuk, hogy ilyen esetben a politikai érdekeket érdemes megvizsgálni. A politikai érdekek vizsgálatának azonban szintén korlátai vannak: csak addig működik, amíg legitim eszközökkel elérhető célokat, illetve tevékenységeket vizsgálunk. Egyértelmű például, hogy az ellenérdekelt politikai erőknek érdekükben állna fizikai erőszakot alkalmazni ellenfelükkel szemben. Ezt azonban mégsem teszik meg, és nem csupán azért, mert ennek jogi következményei lennének: a fizikai erőszak alkalmazása illegitim a demokratikus politikában. Egyetlen politikai erő sem él olyan eszközökkel, amelyeket illegitimnek tart.”