Török Gábor rajtakapta a Fideszt: a párt akkor és most

Magyarország újabb leminősítése miatt a parlament költségvetési bizottságának összehívását kezdeményezte Varga Mihály, a testület fideszes elnöke. A politikus szerint a Standard & Poor's, majd a Moody's adósminősítésével a kormány feltette a koronát eddigi válságkezelési kudarcára. A hír nem mai, 2009. március 31-én került fel a Fidesz honlapjára - írja Török Gábor.

„Ez okozta a sorozatos pofonokat, amelyek külföldről érték és érik az országot: a leminősítések, a forint zuhanása, vagyis az egész csődtömeg, amit ez a kormány az elmúlt években az ország, és mindannyiunk nyakába zúdított" - ezek már Orbán Viktor szavai, szintén 2009 elejéről.

„Hazánk újabb leminősítése a bizonyítéka annak, hogy a kisebbségi kormány képtelen kezelni a válságot, cselekvőképtelensége miatt Magyarország egyre nehezebb helyzetbe kerül. A sorozatban negyedik - nagy hitelminősítő intézet általi - leminősítés egyértelműen mutatja: gazdasági fordulatra van szükség" - 2008. júliusában fogalmazott így a Fidesz közleményében.

„Orbán Viktor már fél évvel ezelőtt megmondta, hogy leminősítik majd Magyarországot, mert a nemzetközi tőke érdekeit sértő lépéseket tesz a kormány" - ezek már mai mondatok, Szijjártó Péter kommentálta így a Moody's leminősítését.

"Értem én, hogy a politika nem az igazság megtalálásának színhelye, sőt, még azzal is egyetértek, hogy ezek az intézetek nem megkérdőjelezhetetlen ítéletalkotók, nekik is vannak a saját érdekeik és lehetnek szakmai hibáik. Továbbá az is világos, hogy fél év után nem tehető minden gazdasági problémáért felelőssé az új kormány, hiszen a bizalom és a bizalmatlanság megteremtése is hosszú folyamat eredménye. Egyszerűen csak az zavar, ami mindig: az elvi és az érdekalapú érvelés összekeverése. Ha valaki nem hisz ezekben az intézetekben, ha kizárólag bizonyos üzleti körök sajátos helyzetét látja bennük - ahogy erről éppen most beszél, igaz, alaposan becsomagolva, az ÁSZ volt elnöke a rádióban -, mondja ezt; most és máskor is. A politika és a politikus hitelessége azonban erősen sérül, ha - az egyébként érthető elfogultságai ellenére - szinte kizárólag pozíciója, kormányzati vagy ellenzéki státusza határozza meg álláspontját" - írja legfrissebb blogbejegyzésében Török Gábor.

Az elemző emlékeztet: Orbán Viktor 2006. október 17-én a parlamentben - feltehetően nem pozitív, követendő példaként - idézte Szekeres Imrét. Felidézi, a szocialista politikus a Fidesz elnöke szerint egy leminősítés után a következőket mondta: "A Fitch Ratings súlyosan tévedett, amikor Magyarországot leminősítette. Az intézet megalapozatlan tényekből indult ki, nem kell vele törődni".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.