Toroczkait újra felmentette a 'karakán bíró'

Ismét elutasította a bíróság a BRFK Toroczkai László ellen indított kártérítési keresetét; a rendőrség az alperestől mintegy tízmillió forintot követelt az MTV-székház ostrománál keletkezett rendőrségi károk miatt.

A Fővárosi Bíróság - a korábbi, 2007 decemberében hozott döntését megismételve - újra kimondta: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) keresetének nincs jogalapja, az alperes ugyanis nem volt az események szervezője, felelőssége tehát nem állapítható meg. Az, hogy mások mellett Torockai László (a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke) is mikrofonba mondta a Kossuth téren szerveződött spontán tüntetésen, hogy menjenek át a Szabadság térre, nem minősül szervezésnek.

Az FB ugyanakkor rámutatott: a bíróság nem azt mondta ki, hogy nem történt károkozás, de azokért az elkövetők, a károkozók tartoznak felelősséggel.

A rendőrség korábban azzal indokolta keresetét, hogy a Kossuth téren 2006. szeptember 18-án demonstráló tömeg egy része Toroczkai László felszólítására ment át a televízió székháza elé. Ezért ő a felelős az ott keletkezett károkért.

A  Fővárosi Bíróság nem látta okát, hogy megváltoztassa korábbi álláspontját, és a 2007-es határozatban foglaltakat változatlanul fenntartotta. Nem osztotta azt az alperesi álláspontot sem, hogy a Szabadság téren választási gyűlés történt volna, megítélése szerint ott spontán tüntetés volt.

A bíró indoklása során hangsúlyozta: a gyülekezési törvény az írásos bejelentési kötelezettséget előíró részében tételesen tartalmazza, mi minősül szervezésnek: ez az időpont és a helyszín megadását, valamint a cél és az esemény lefolyásának meghatározását jelenti. Ezek együttes megléte minősül szervezésnek, amely többletfelelősséggel jár. Önmagában az, hogy "Menjünk át a Szabadság térre", ezt nem meríti ki. Mindezek alapján jogalap hiányában a bíróság elutasította a rendőrség keresetét.

A Fővárosi Bíróság 2007 decemberében már hozott egy határozatot ebben az ügyben, akkor a mostani döntéssel egyezően a jogalap hiányára hivatkozva utasította el a keresetet. Ezt a döntést azonban a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatását rendelte el, így a per ismét a Fővárosi Bíróságra került. Az ítélet nem jogerős, az ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül fellebbezhet a rendőrség.

A bírósági tárgyalás után Morvai Krisztina - aki elmondása szerint európai parlamenti képviselőként és az emberi jogok iránt elkötelezett jogászként vett részt a határozathirdetésen - újságíróknak nyilatkozva üdvözölte a bíróság döntését. Véleménye szerint "a bíró volt olyan karakán, hogy azt mondta: nem változott az álláspontom, és meghozta ugyanazt a döntést", mint amit 2007 decemberben.

Szólt arról is, hogy - bár ő maga köztudottan nem tagja a Jobbiknak - de információi szerint Budaházy György nem a Jobbik színeiben, hanem önállóan, független képviselőként indulni akar az áprilisi országgyűlési választásokon. Arra a kérdésre, pártolná-e ha Budaházy György a Jobbik listájára felkerülne, azt mondta: "én bármit pártolnék, amit ő szeretne, mert azt gondolom, hogy egy remek szabadságharcosról van szó. Egy elnyomott nemzet életében egy ilyen ember, mint Budaházy György, egy kincs és bármilyen formában venne ő részt a továbbiakban a közügyek intézésében, a politizálásban és a magyar nemzet vezetésében, az a magyar nemzetnek jót tenne."

Budaházy Györgyöt a budapesti Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatt indult büntetőperben ötszázezer forint pénzbüntetésre ítélték a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az ítélethirdetésre nem sokkal Morvai Krisztina nyilatkozata után került sor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.