Tömeges jogsértést követett el az állam

Tömeges emberi jogsértést követett el a magyar állam az indokolás nélküli elbocsátások engedélyezésével – adta hírül a Magyar Helsinki Bizottság egy Strasbourgban hozott döntésre hivatkozva.

A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Magyarországot a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése miatt egy indokolás nélkül elbocsátott kormánytisztviselő jogviszonyának megszüntetéséért.

A kirúgott kormánytisztviselőt a Magyar Helsinki Bizottság képviselte Strasbourgban. A bíróság kimondta, hogy az indokolás nélküli elbocsátás megfosztotta a panaszost a valódi jogorvoslat lehetőségétől, és hatezer euró nem vagyoni kártérítést ítélt meg számára. Mindazok, akik az elbocsátásuktól számított hat hónapon belül a bírósághoz fordultak, hasonló döntésre számíthatnak.

A Magyar Helsinki Bizottság ügyfelét 2010. szeptember 27-én bocsátották el indokolás nélkül kormánytisztviselői állásából a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény friss módosítása alapján, ami lehetővé tette az indokolás nélküli elbocsátást. Az indokolás nélküli felmondást a magyar Alkotmánybíróság később két döntésében is alkotmánysértőnek és az európai uniós jogba ütközőnek mondta ki.

Azonban az Alkotmánybíróság – hatáskör hiányában – a munkaviszonyokat nem állíthatta helyre és kártérítést sem ítélhetett meg. A kormánytisztviselők esetében az alkotmányellenességet megállapító alkotmányírósági döntés után még több mint három hónapig lehetett indokolás nélkül elbocsátani alkalmazottakat: az alkotmányellenes lehetőséggel egyes kormányzati szervek éltek is az Alkotmánybíróság által meghatározott határidő utolsó napjáig, 2011. május 31-ig.

A strasbourgi bíróság 6-1 arányú döntésében elfogadta a Magyar Helsinki Bizottság által képviselt panaszos érvelését, miszerint indokolás hiányában értelmetlen a felmondások jogellenességének megállapítását kérni a magyar bíróságoktól, ugyanis érvek hiányában szinte lehetetlen sikeresen vitatni a felmondást.

Éppen ezért az indokolás hiánya a valódi, hatékony jogorvoslat lehetőségétől fosztotta meg az érintetteket, ami sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított tisztességes eljáráshoz való jogot, azon belül is a bírósághoz fordulás jogát. A bíróság a jogsértésért hatezer euró nem vagyoni kártérítés és háromezer euró eljárási költség megfizetésére kötelezte a magyar államot.

A Magyar Helsinki Bizottság további nyolc ügyfelet képvisel ugyanilyen ügyben a strasbourgi bíróság előtt. A mostani döntés fényében alappal számíthatnak a magyar államot elmarasztaló, számukra kedvező döntésre – áll a szervezet közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.