Tölgyessy: a magyar utat nem követik, az ország elszigetelődött

A kormány az államszocialista időket idézően eszközként tekint a jogalkotásra – mondta Tölgyessy Péter az InfoRádió Aréna című műsorában.

A szakértő szerint nincs a régióban olyan ország, amely teljesen követné a magyar kormány modelljét - emlékeztet az interjú kapcsán az InfoRádió honlapja.

A műsorról szóló összefoglaló hozzáteszi: Tölgyessy Péter szerint a kormány az elmúlt években eszközként tekintett a jogszabályokra, amely a rendszerváltozás előtti időket idézi. A politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, hogy a Fidesz nem csinál a két világháború közötti értelemben vett diktatúrát.

A Fidesz jogalkalmazása sokszor eszközszerű joghasználatra utal, ami államszocialista örökség - mondta Tölgyessy Péter, aki hangsúlyozta: a kormánypárt nem épít diktatúrát, de mégis minden abba az irányba húz, hogy legyen többpártrendszer, de azért az új hatalom csak nehezen legyen leváltható, az ő embereik legyenek a független hatalmi ágak élén. Szerinte ez sokban emlékeztet a régi magyar korlátozott parlamentarizmus gyakorlatára, amikor volt ellenzék, választások is voltak. De ez letérés a 89-es eszméktől - tette hozzá az InfoRádió cikke szerint. 

Tölgyessy Péter szerint érezhető volt a cél, hogy az állam avatkozzon be sokkal jobban a társadalom gazdasági dolgaiba és azoktól, akik érdemtelenül jutottak valamihez, elsősorban a külföldiektől és a régi baloldali elithez köthető erőcsoportoktól, vegye el az erőforrásokat. Nemcsak adóval, de a tulajdont, a vállalkozási vagy kulturális lehetőségeket is megpróbálja ez a kormány átcsoportosítani a külföldiektől és a régiektől a saját táborához - olvasható a cikkben. 

A politikai elemző kiemelte, hogy a közép-európai régióban nincs olyan ország, amely teljesen követné a magyar kormány modelljét, részletekben lehet látni, hogy hasonló eszközöket alkalmaznak. Hozzátette: lehet, hogy Lengyelországban lesz majd hasonló folyamat, és a szlovák kormány is bizonyos költségvetési lyukat magyar módszerekkel tömött be, de sokkal kisebb léptékben és nem csinált belőle rendszert. A magyar utat nem követik, Magyarország is elszigetelődött ezzel - tette hozzá a volt képviselő.

Tölgyessy Péter az InfoRádióban azt is hangsúlyozta, hogy Magyarországon ugyan működik a politikai váltógazdaság, de ez nem hozott társadalmi békét és gazdasági növekedést, a politika egyre több kárt okozott. Úgy vélte: nincs reális esély arra, hogy a Fidesz konszolidálja a hatalmát. Szerinte a rendszert csak akkor lehetne konszolidálni, ha az ellenzék megszűnne, vagy ha elfogadná a rendszer szabályait és beépülne abba. Tölgyessy szerint most egyikre sincs esély, ezért nem várható konszolidáció. 

A szakértő hozzátette az interjúban, hogy ha tartós marad a válság, akkor az unortodox, nemzeti érdekekre hangolt megoldások sikeresek maradhatnak. Ha sikeres lesz megint a kapitalizmus, akkor viszont jobban látszódni fognak a rendszerek közötti különbségek - tette hozzá. Ha jön a második ciklus, Orbán Viktornak is sokkal nehezebb lesz. Nem lehet tovább hátramutogatni, elmúltnyolcévezni, eredmények kellenek majd - vélekedett Tölgyessy Péter. 

Az InfoRádió beszélgetése ITT letölthető. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.