Tölgyessy: a Fidesz kétharmados támogatást is szerezhet

Tölgyessy Péter alkotmányjogász úgy véli, a gátszakadást a szocialisták most megpróbálják elreteszelni, ám a júniusi EP-választásokon az elsöprő Fidesz-győzelem újabb fordulatot hozhat.

Bajnai Gordon, a szocialistákhoz köthető technokrata vezető neve már az őszödi beszéd óta ott van a levegőben, mondta Tölgyessy az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, de eddig mindenki elutasította, most viszont az előre hozott választástól való páni félelem elfogadhatóvá tette. Az SZDSZ egykori elnöke, volt fideszes parlamenti képviselő szerint Bajnainak sikerülhet elfogadtatni a programját, a legfontosabb szavazások az EP-választásra meglehetnek, és felszínen maradhat a magyar gazdaság, de egy 300-600 milliárdos megtakarításra vagy már idén, vagy 2010-től szükség lesz.

Tölgyessy Péter
Tölgyessy Péter

A júniusi EP-választások azonban már fordulatot hozhatnak, mondta Tölgyessy Péter, hiszen nyilvánvaló, hogy az ellenzék népszavazássá fogja tenni a voksolást, a dolgát pedig igencsak megkönnyíti, hogy a kormányfő egy ideális "pót-Gyurcsány" lesz. Tölgyessy szerint a júniusi választás így megsemmisítő Fidesz-győzelmet hozhat, ami nem biztos, hogy kormányváltássel jár majd, de már nagyon közel van 2010-hez, és megpecsételheti a baloldal sorsát.

Az alkotmányjogász úgy látja, a Fidesznek jó ez a mostani állapot, hiszen az alapvető intézkedéseket ez a kormány hozza majd meg, Orbánék hátradőlhetnek, meg sem kell szólalniuk, a baloldali kormányzás olyan mély emléket hagy, amit nehéz lesz elfelejteni. Ha a Fidesz sokat elárul a programjáról, például a kettős állampolgárságról, az sok embert elijeszthet - jegyezte meg Tölgyessy, aki úgy látja, ha a legnagyobb ellenzéki párt jó kérdéseket tesz fel, akár kétharmados támogatást is szerezhet, de ha a kérdés úgy hangzik, hogy akarjátok-e a kétharmados Fidesz-győzelmet, az már veszélyes lehet.

Az alkotmányjogász szerint rémületes volt, ami szerdától történt, a pártok a legrosszabb arcukat mutatták, mindenki a saját egy-két százalékát kereste. Az MSZP nagyon gyenge pozícióban fújta fel magát, az SZDSZ úgy viselkedett, mintha a Horn-kormány jött volna vissza, mindent ő akar irányítani, de felelősséget semmiért nem vállal. Az MDF is csak a saját pártérdekeit követte, ennek a konstrukciónak ugyanis csak akkor lett volna értelme, ha létrejön egy reformkoalíció, amibe a Fórum is beszáll Bokros Lajossal. De Tölgyessy szerint levizsgázott a baloldali értelmiség is, amely megint nagyokat mondott, aztán szokás szerint félreállt: csinálják a politikusok.

A pártelnöki posztról is távozó Gyurcsány Ferencről Tölgyessy azt mondta, mára teljesen kicsúszott a lába alól a talaj, de legalább volt benne annyi bölcsesség, hogy félreálljon. Bár óriási hibát követett el, mégis talán ő volt az a magyar politikus, aki a legjobban látta a szocialisták bajait. Meg is próbált egy modern pártot csinálni, de hamar elfogadta azt a logikát, hogy mindent meg kell tenni, ami akadályozza Orbán Viktor visszatértét. Ettől kezdve kádári módon egyensúlyozott, amit a válság teljesen összerombolt. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.