Tóbiás teljes felelősségre vonást követel a brókerügyben

Az MSZP elnök-frakcióvezetője az ügyfelek teljes kártalanítását szorgalmazta az elmúlt napok bank- és brókerügyei kapcsán, azok okozóinak pedig szerinte teljes személyes vagyonukkal kellene felelniük a történtekért.
Tóbiás szerdai, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: ma a legfontosabb kérdés a betétesek kártalanítása, valamint a választói, illetve a pénzügyi rendszerbe vetetett bizalom helyreállítása.

Az ellenzéki politikus szerint a pénzügyi felügyeletet ellátó jegybank elnöke "három hete bujkál". Matolcsy Györgynek ki kellene állnia a nyilvánosság elé és biztosítania kellene a betéteseket a teljes kártalanításról, és le kell mondania posztjáról, mert ezzel tudja helyreállítani a pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat - mondta.

Tóbiás a kormány felelősségét abban látja, hogy jogszabályi eszközökkel tegye lehetővé, hogy minden civil szervezet, minden önkormányzat és minden érintett betétes megkapja járandóságát. Megjegyezte, az önkormányzatoknak nem kölcsönre van szükségük, hanem a pénzükre. Hozzátette, a kormánynak azt is ki kell vizsgálnia, kik a felelősek az állami szervek részéről ebben „a piramisjátékban".

Kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy az MSZP érdekelt abban, hogy az ügyeket tisztázzák, a Buda-Cash-ügy kapcsán feljelentést is tettek. Tóbiás József felszólította az ügyészséget arra, hogy „ne totojázzon", a feljelentés nyomán azonnal indítson eljárást. Úgy összegzett: minden idők legnagyobb fideszes bankbotrányáról van szó.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.