Tóbiás kihívta Orbánt

Rendhagyó közmeghallgatásra hívja a miniszterelnököt Tóbiás József, az MSZP elnöke, aki Ajkán mondott ünnepi beszédet, nem titkoltan már az áprilisi tapolcai időközi választára koncentrálva.
„Meghívom Orbán Viktort e közmeghallgatásra a magyarországi demokráciáról, a térség, a közösséghelyzetéről ide, Ajkára. Mi komolyan vesszük a választást, tisztában vagyunk a jelentőségével, és úgy gondoljuk, a legfontosabb kérdést, azt, hogy merre tart országunk, mi a magyarság sorsa, azt a választókkal együtt, közösen kell megvitatnunk. Harc és stadionok? Vagy létbiztonság, jó iskola, több forrás a kórházaknak, valódi érdekvédelem, demokrácia, joguralom, társadalmi béke? Beszéljük meg együtt, tegyék fel kérdéseiket a környék választópolgárai, s válaszoljuk meg mind a ketten legjobb tudásunk szerint. S aztán döntsön a nép" – mondta Tóbiás, aki beszédében úgy vélte: .Sokan félreértik a forradalmat, félreértik annak eszmeiségét, s úgy hajtanak fejet Petőfi előtt, hogy közben nap mint nap sárba tiporják emlékét, nem véve tudomást arról, hogy miért küzdött társaival együtt

– Eleink a feudalizmus eltörléséért küzdöttek, a szabad sajtóért, a felelős kormány megalakításáért, a közös teherviselésért. De mit látunk ma? Hogy egy szűk elit taszítja nyomorba emberek millióit, a szabad médiát korlátozza. , mert az orbáni hatalom önző, feudális. Annak idején a szabadság és a társadalmi igazságosság megteremtéséért tört ki a forradalom és hiánya, az új feudalizmus az, amely ma is megbénítja, letöri az országot, a magyar családokat. Az új feudalizmus röghöz köt, de lehetőséget nem ad. Az új feudalizmusban a fiatalokat elengedik és szétszakítják a családokat. Az új feudalizmus rémes egészségügyet, avítt oktatási rendszert kínál, s csak a kevés kedvezményezettnek nyújt valódi esélyt. Ez a rendszer üzemet, kórházat, bányát, boltot bezár, de a felesleges, pazarló kormányzati giccset háromszor is képes ünnepélyes keretek között felavatni – mondta Tóbiás József, hozzátéve: vannak ők, akik a feudalizmus korát idéző előjogokkal bírnak. – S volnánk „mi" a többiek, akik közül milliókat tartanak nyomorban és megaláztatásban. Vannak ők, a néppénzét szórják, kelet felé néznek, diktátorokkal üzletelnek és diktátorok propagandacéljainak szolgáltatják ki hazánkat.Akik mellett tömegek vesztik el pénzüket az évszázad Fideszes-bankbotrányában és akik felelős jegybank helyett, egy felelőtlen bankelnököt eltűrnek s támogatnak a Magyar Nemzeti Bank élén. S vagyunk mi, akik nyugat felé indultunk és Nyugat felé tekintünk, akik nyugalmat, gyarapodást kívánunk, európai Magyarországon szeretnénk büszke hazafiak lenni – mondta az MSZP elnöke.

Tóbiás szerint a magyar társadalom változást akar, ez tükröződött az újpesti és a veszprémi eredményben, most pedig Tapolcán mutathatja meg, hogy ebből elég volt. Elég a Jobbikból is, amely nem hozna változást, hiszen a Fidesz és a Jobbik ugyanaz.

A Jobbik politikusai, amikor épp nem ordas eszméket kiáltoznak, vagy az orosz diktátor politikáját dicsőítik, akkor arról beszélnek, hogy a Fidesz megvalósítja a programjukat s Igen, Magyarországon ott a Fidesz-Jobbik pusztító lenyomata.

Tóbiás József azzal zárta beszédét, hogy a szabadságharcra emlékezve a jövőt is látni lehet: megteremthető a szabadság, az egyenlőség és a testvériség Magyarországa.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.