Tóbiás: Az MSZP méltó örököse lesz a reformidők nemzedékének

Új értékalapon megerősödő Magyar Szocialista Pártot (MSZP) szeretne Tóbiás József pártelnök. Az ellenzéki párt első embere kedden közleményében emlékezett meg pártja megalapításának 25. évfordulójáról.
Tóbiás József azt írta, a 2014-es parlamenti és európai parlamenti választás során elszenvedett vereségük arra készteti a szocialistákat, hogy újragondolva és a magyar társadalom igényeihez igazítva működtessék azt az örökséget, amit a rendszerváltók - köztük a MSZP alapítói - rájuk hagytak.

A pártelnök bízik abban, hogy új értékalapon megerősödő pártjuk méltó örököse lesz "a reformidők, az új fényes szelek nemzedékének", és hogy a nehézségeken túljutva, a baloldali értékek mentén, széles társadalmi támogatással tovább gazdagíthatják az MSZP történetét.

Felidézte, hogy "földrengésszerű változások" zajlottak Magyarország politikai életében 1989 októberében.

Hozzátette: az állampárt megreformálásáért, a demokratikus Magyarország megteremtéséért küzdő reformerek áttörésével az MSZMP kongresszusára összegyűlt küldöttek kimondták egy új, demokratikus baloldali párt, a magát a magyar progresszió örökösének tekintő Magyar Szocialista Párt megalakítását.

Tóbiás József szerint az MSZP megalakításáról szóló döntés teremtette meg a békés átmenet alapjait, annak a lehetőségét, hogy a magyar haladás kikerülhetetlen részeként, a szocialista–szociáldemokrata eszmék örököseként a MSZP jelen lehessen a politikai palettán.

Mint írta, "huszonöt év nagy idő, egy generáció felnövekedésének ideje". Tóbiás József közölte: az MSZP elmúlt negyedszázadnyi története bővelkedik eredményes és sikeres években. Emlékeztetett arra, hogy pártja három alkalommal alakított kormányt, része és szerepe volt az ország európai uniós, illetve a NATO-csatlakozásában.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.