Tóbiás: A Fidesz a Kliket védi, nem a gyerekeket

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek "mennie kell", mert a Fidesz oktatási reformja megbukott, az egészségügy pedig összeomlott.
Tóbiás József pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, az oktatási reformot "nem túltolták, hanem eltolták", az oktatási rendszerben nem korrekcióra, hanem új alapok lefektetésére van szükség.

Hozzátette: a Fidesz menekül a társadalom elől, álmegoldásokat kínál, a saját maga embereivel egyeztetne a problémákról és nem azokat kérdezi meg, akik tiltakoznak.

Értékelése szerint a Fidesz oktatáspolitikájának középpontjában semmi más nem áll, mint a Klebersberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megvédése. Az MSZP viszont a gyermeket nézi - hangoztatta.

A pártelnök szerint meg kell szüntetni a Kliket és vissza kell adni az iskolákat a helyi közösségek működtetésébe.

Tóbiás József szerint Balog Zoltánnak nem csupán az oktatási kérdések miatt kellene országjárást tartania, hanem az egészségügy és a szociális terület helyzete miatt is.

Véleménye szerint az állam a szociális területen teljes mértékben felmondta a szolgáltatást. Meggyőződése szerint - folytatta - önálló minisztérium kell az oktatás, az egészségügy és a szociális területen.

Tóbiás József közölte, át kell alakítani a kormányt, és a kabinetnek a létszámleépítést saját magán kell kezdenie. Mint mondta: 230 politikai kinevezett dolgozik a kormánynak milliárdokért.

A közigazgatásban tervezett elbocsátás, az intézmények átszervezése kapcsán az MSZP elnöke közölte: ha ezt végrehajtják, megszűnik a szakmaiság például az oktatás vagy az egészségbiztosítás területén. Ezzel mindent átsző a politika, és az lesz a kérdés, ki az, aki mindennap esküt tud tenni a miniszterelnöknek - vélekedett.

Tóbiás József kifogásolta, hogy a Fidesz politikai hirdetéseket tesz közzé a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos alaptörvény-módosítás miatt, és baloldali embereket nevez terroristapártiaknak.

Közölte, az alkotmánymódosítás nem szól másról, mint Orbán Viktor hatalmának növeléséről, miközben ha tényleg valódi biztonságot akarna a Fidesz, akkor több rendőr, nagyobb fizetés, jobb állami szolgáltatás kellene biztosítania.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.