Rágalmazásért ítélték el Dombóvár volt polgármesterét

A szocialista polgármestert egy fideszes politikus jelentette fel, mert azt állította róla korábban, hogy volt munkahelyén milliós kárt okozott. Szabó Lóránd még korábban lemondott, megelőzve azt, hogy a marasztaló ítélet miatt kelljen távoznia. A volt polgármester meg is vesztegette volna a fideszest, vonja vissza a feljelentést, de ez is kiderült, a rendőrség emiatt is vádemelést javasol.

Folytatólagosan elkövetett rágalmazásért pénzbüntetésre ítélte a Tolna Megyei Bíróság Szabó Lorándot, Dombóvár nemrégiben lemondott, szocialista polgármesterét.

Szabót - mint azt korábban lapunkban megírtunk - a dombóvári közgyűlés egyik fideszes tagja, Naszvadi Balázs jelentette fel. Szabó ugyanis - az interneten, illetve a képviselőtestületi ülésen - azt állította, hogy Naszvadi a korábbi munkahelyén hatmillió forint kárt okozott 16 önkormányzatnak. Ezt Szabó nem tudta bebizonyítani, ezért a dombóvári bíróság márciusban 100 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

A polgármester fellebbezett, így az ügy a megyei bíróságon folytatódott, ahol csütörtökön jogerőssé vált a korábbi ítélet.

Szabó Loránd - akit 2002-ben és 2006-ban is polgármesterré választottak Dombóváron - június 17-én lemondott posztjáról. Döntését nem indokolta, de valószínűsíthető volt, hogy ez az ügy kényszerítette távozásra. Szabó tudta ugyanis, hogy ha a bíróság jogerősen is elmarasztalja őt a rágalmazásért, akkor - a polgármesterek jogállásáról szóló törvény értelmében - távoznia kell hivatalából. Ezt nem várta meg, s már korábban lemondott.

A történethez hozzátartozik, hogy Szabó márciusban megpróbálta rávenni Naszvadit, hogy vonja vissza feljelentését. A polgármester ezért kétmillió forintot küldött Naszvadinak, és tanácsnoki állást ajánlott fel képviselőtársának. Naszvadi azonban vesztegetésért feljelentette Szabót. Ennek az ügynek a nyomozása befejeződött, s a rendőrség azt javasolja az ügyészségnek, hogy emeljenek vádat Szabó ellen vesztegetésért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.