Több százmilliót osztottak ki jutalmakra a Városházán

Több százmillió forint jutalmat kaptak tavaly év végén a főváros vezetői és a Főpolgármesteri Hivatal dolgozói. Egyelőre nem tudni, az összegeket fölajánlották-e jótékony célra, mint kérte azt a minap Orbán Viktor.

Több mint 300 millió forint jutalmat kaptak tavalyi munkájuk után decemberben a főváros vezetői és a Főpolgármesteri Hivatal dolgozói - derült ki a Városháza által a Népszava kérdéseire küldött válaszokból. Tarlós István főpolgármester megválasztása óta egyszer sem vett fel év végi jutalmat, ám helyettesei – hasonlóan 2011-hez – igen.

Az öt helyettes – Bagdy Gábor, Csomós Miklós, György István, Szeneczey Balázs és Szentes Tamás – tavaly év végén bruttó 1,5-1,5 millió forint jutalmat kapott, ami összesen 7,5 millió. A 985 fős igazgatási apparátus munkáját pedig fejenként átlagosan 314 ezer forint év végi jutalommal díjazták, ami összesen 309 millió forint.

A Városháza azt is közölte, hogy az összeg fedezete ezúttal is az éves bérmaradványkeret volt, "amelyet bér kifizetésén kívül másra, például önkormányzati adósság törlesztésére a jogszabály szerint nem lehet felhasználni". A városvezetés munkáját segítő tanácsadók és főtanácsadók ezúttal sem maradtak ki a pluszpénzből. A 2011 év végi jutalomosztásnál még 32 fős létszámú tanácsadói gárda tagjai közül hatan kaptak akkor egymillió forintnál többet, de az átlag 500-800 ezer volt. A Városháza tájékoztatása szerint a tanácsadók a 985 jutalmazott személy között vannak – vélhetően ők "húzzák fel" 314 ezerre az átlagot.

A lap azt is szerette volna megtudni, hogy Tarlós helyettesei közül ki fizette vissza vagy ajánlotta fel jótékony célra a jutalmat, de erre a lapzártáig nem derült fény. A lap emlékeztet: Orbán Viktor szerint "veszteséges országban nem lehet jutalmat fizetni". A miniszterelnök még szerdán kifejtette, az önkormányzatok irányítói is az ország vezetői közé tartoznak, ezért esetükben sem indokolt, hogy munkájuk után plusz pénzt vegyenek fel.

Ezért is "kérte" nemrég a jutalmat kapott kormánypárti polgármestereket és alpolgármestereket országszerte a Fidesz arra, hogy vagy fizessék vissza a pénzt, vagy támogassanak vele valamilyen nemes célt. A pártelnöki "kérés" teljesítéséről éppen tegnapig kellett referálniuk a pártközpontnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.