Több százezres jutalmat kaptak a Sándor-palota alkalmazottjai

Jól teljesített az alig több mint fél éve hivatalba lépett államfő hivatala, legalábbis erre utal, hogy a munkatársak decemberben átlagosan egyhavi illetményüknek megfelelő jutalomban részesültek. Az állami szférában másutt pulykapénz sem járt.

Átlagosan egyhavi illetményüknek megfelelő jutalomban részesültek a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársai – tudta meg a Blikk. Az igazgatók jutalma a lap információi szerint nem haladhatta meg a havi illetményük összegét, míg a munkatársak esetében szakmai teljesítményük alapján ettől felfelé és lefelé is eltérhetett.

Hogy pontosan mennyi jutalmat kaptak a dolgozók és a vezetők, arra a hivatal nem adott választ. Mivel azonban a hivataligazgatóknak államtitkári fizetés jár, ők személyenként körülbelül egymillió forintot kaphattak. A Blikk szerint Áder János köztársasági elnök nem kapott jutalmat.

Annak ellenére költhettek több mint harmincmillió forintot az év végi jutalmakra, hogy a munkatársak túlnyomó többsége csak alig hét-nyolc hónapja dolgozik ott: a plágiumügye miatt lemondani kényszerült Schmitt Pál stábját – öt fő kivételével – teljesen lecserélte Áder János. Egyébként Schmitt elnöksége alatt, tavaly év végén is osztottak jutalmakat, akkor egységesen mindenki a félhavi illetményét kapta.

Míg a Köztársasági Elnöki Hivatalban szép karácsonyi ajándékot kaptak a dolgozók, addig a minisztériumokban és háttérintézményeikben még pulykapénz sem volt. A kormány álláspontja ugyanis – emlékeztet a Blikk –, hogy egyetlen minisztérium sem szakadhat el a valóságtól, és mivel 2012-ben nem volt gazdasági növekedés, nem lehet pluszkiadással terhelni a tárcák költségvetését. Emiatt az év végén béren felüli és béren kívüli juttatásokra nincs lehetőség – szögezte le a kormányszóvivői iroda decemberben.

A Köztársasági Elnöki Hivatalnak a jövőben sem kell szűkölködnie: a 2013-as költségvetés egyik legnagyobb nyerteseként 57 százalékkal költhet többet személyi juttatásokra, mint az előző évben. A nagyobb kiadásokat a korábbinál jobb szakemberek alkalmazásával indokolták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.