Több mint tízmillió forint jár a Kossuth-díjjal

Már az idei Kossuth- és Széchenyi-díjazottak is megemelt pénzjutalmat kapnak az Országgyűlés keddi döntése értelmében.

A képviselők 293 igen, egy nem szavazattal, 16 tartózkodás mellett fogadták el azt a fideszes javaslatot, amelynek alapján a bérből és fizetésből élők előző évi országos szintű nettó nominál átlagkeresetének ötszöröse helyett annak hatszorosa lesz kifizethető a díjazottaknak ötvenezer, illetve százezer forintra való felkerekítéssel. A Központi Statisztikai Hivatal február 21-én azt közölte, hogy a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 144 ezer forintra emelkedtek 2012-ben. A megszavazott változtatás hatására mai értéken számolva bruttó 10 millió forint fölé emelkedik a jutalom - hangzott el az előterjesztés hétfői vitájában, amelyben a kormány és a Fidesz mellett az MSZP is támogatásáról biztosította az emelést.

A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja adományozásával járó jutalmak összege a Kossuth-díj és a Széchenyi-díj jutalmának összegéhez kötötten lettek megállapítva, így a művészeti díjak mértéke is emelkedik a törvényjavaslat elfogadása esetén - mutatott rá L. Simon László kulturális bizottsági elnökkel közösen jegyzett javaslata indoklásában Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.