Több születés, kevesebb halál

Kicsit többen születtek és jóval kevesebben haltak meg az év első két hónapjában, mint tavaly ugyanekkor - írja a KSH. Ettől még továbbra is sokkal  többen távoznak az élők sorából, mint ahányan világra jönnek Magyarországon.
Fél százalékkal több gyermek született és 18 százalékkal kevesebben haltak meg az év első két hónapjában a 2015. január-februári adatokhoz képest, ennek következtében mérséklődött a természetes fogyás - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint 2016 első két hónapjában 14 843 gyermek született, ez 70-nel, 0,5 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A kismértékű emelkedés annak köszönhető, hogy 2016 szökőév, így egy nappal hosszabb időszak eseményeit kell figyelembe venni. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám 1,2 százalékos csökkenést mutat az előző év azonos időszakához képest.

Az elhunytak száma 21 588 volt - 4751-gyel kevesebb, mint tavaly -, ami az előző évi kiugróan magas bázishoz képest 18 százalékos visszaesést jelent. A szökőnaphatást figyelembe véve a halálozások számának csökkenése jelentősebb, 19 százalék volt. Ezen belül januárban 12, februárban pedig 27 százalékkal kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban.

A születések számszerű emelkedése és a halálozások visszaesése következtében a természetes fogyás a 2015. január-februári 11 566-tal szemben 2016 első két hónapjában 6745 főre mérséklődött.

A 2016 első két hónapjában anyakönyvezett 3430 házasság 22 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának növekedése ebben az időszakban kisebb mértékű, 20 százalékos volt. Januárban 12, februárban kiugróan, 26 százalékkal több házasságot regisztráltak, mint az előző év azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 13,4 halálozás jutott. Az előbbi 0,1, az utóbbi 3,1 ezrelékponttal volt alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 3,1 ezrelékponttal 4,2 ezrelékre csökkent. Az év első két hónapjában ezer élve születésre 4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,7 ezrelékpontos mérséklődést jelentett az előző év január-februárjához képest. A házasságkötési arányszám 2,1 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.