Több pénzt kap az államtól a Jobbik, mint az MSZP

Majdnem egymilliárdot kaszálhat a Fidesz, a liberálisoknak morzsák jutottak.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megállapította a pártok működésére fordítható állami költségvetési források elosztási arányát. A mintegy 2,5 milliárd forintot az országgyűlési választáson egy százaléknál nagyobb támogatást szerző pártok között osztják szét. A pártok az elkövetkező négy évben ennek az aránynak megfelelően részesülhetnek az állami támogatásból.

A törvény szerint az állami költségvetésből a pártok támogatására fordítható összeg 25 százalékát egyenlő arányban az Országgyűlésben országos listán mandátumot szerző pártok között kell felosztani. A fennmaradó 75 százaléknak megfelelő összeg a választások eredménye alapján a pártra, illetőleg a párt jelöltjeire leadott (egyéni és listás) szavazatok arányában illeti meg a pártokat. Nem jogosult költségvetési támogatásra az a párt, amely nem szerzi meg a választáson részt vevő választók szavazatainak egy százalékát.

Az NVB döntése szerint a költségvetési keret 25 százalékát a Demokratikus Koalíció, az Együtt - A Korszakváltók Pártja, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Lehet Más a Politika, a Magyar Liberális Párt, a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd Magyarországért között osztják majd fel egyenlő arányban.

A költségvetési keret 75 százalékának támogatásából ugyanaezek a pártok részesülhetnek különböző arányban, kivéve a Magyar Liberális Pártot, amely - az elfogadott táblázat szerint - összesen 0,19 százalékos támogatottság jutott, és így az egyszázalékos támogatási küszöb alatt maradt.

A költségvetési keret 75 százalékát a következő arányokban osztják majd szét a pártok között:

A pártok költségvetési támogatása
  Párt Támogatási  Összeg
  arány
 (millió ft.)
 Fidesz 44,555 904,8
 Jobbik 21,155 466,1
 MSZP 16,726 383
 Együtt 5,823 178,6
 LMP 5,376 170,2
 DK 3,358 132,4
 KDNP 1,814 103,4
 PM 1,193. 91,8
 MLP  69,4

 Az Országgyűlésbe jutott pártok támogatására fordítandó összeget az állami költségvetésről szóló törvény állapítja meg. A költségvetési támogatások kifizetése negyedévenként történik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.