Több mint 107 ezer menekült érkezett

Augusztus 5-ig 107 168 illegális migráns érkezett Magyarországra. Döntő többségük azonnal be is nyújtotta a menedék iránti kérelmét – jelentette be szerdai tájékoztatóján Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Tájékoztatása szerint egyszerre 13 szakaszon 13 csoport építi a déli határzárat. Közölte: a munkálatokban jelenleg 900 katona és mintegy 300 közfoglalkoztatott vesz részt.

Az első becslésekkor még úgy számoltak, hogy a kerítés anyagárára 6,5 milliárd forint elég lesz. Azóta elkészültek a részletes és pontos kalkulációk, amelyek szerint hárommilliárddal több, hozzávetőlegesen 9,5 – 10 milliárd forintba fog kerülni az építés anyagköltsége.

A két, egyenként ezer fő befogadó képességű menekülttábor elhelyezésével kapcsolatban arra a kérdésre, hogy miért nem egyeztettek előre az érintett településekkel, Kovács Zoltán azt mondta:

– Mindkét átmeneti szállást lakott területen, sőt az érintett önkormányzatok közigazgatási területén kívül, állami tulajdonban lévő területeken állítják fel. Kényszerhelyzetben volt, van a kormány: be kell tartania az uniós előírásokat, ugyanakkor szeretne megfelelni azoknak az elvárásoknak is, miszerint lehetőség szerint az illegális bevándorlók ügyük elrendezéséig olyan helyeken legyenek elszállásolva, ahol a lehető legkisebb közbiztonsági vagy közegészségügyi problémát jelenthetik.

Utóbbival kapcsolatban egy újabb kérdésre válaszolva kifejtette:

– Nem normális az, hogy emberek százai napokon keresztül közterületeken, pályaudvarok környékén élnek. Nem kellene ott lenniük. Ezeknek az embereknek a kapott eligazítás szerint el kellene utazniuk a számukra kijelölt befogadó állomásra és megvárni, amíg az ügyükben megszületik a döntés. Az a tény, hogy nem ezt teszik, egyértelműen bizonyítja, hogy csakúgy, mint amikor illegálisan Magyarország területére léptek, később tartják tiszteletben a törvényeinket.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.