Több lett a pénz, azonnal egymásnak ugrottak

Az önfeloszlatásról döntött a barbacsi képviselő-testület – írja a kisalfold.hu. A polgármester szerint a tavaly októberben egy csapatban induló képviselők közötti személyes viták kiéleződéséhez hozzájárult a megemelkedett adóbevétel felhasználása.

Az önfeloszlatás mellett szavazott november 10-i ülésén a 750 lelkes, Győr-Moson-Sopron megyei Barbacs képviselő-testülete. A helyzet érdekessége, hogy a tavaly októberi választáson a most feloszlatott  négyfős testületből hárman a polgármesterrel egy csapatban indultak és kampányoltak, közös programmal.

- Az év elején a költségvetést és az utóbbi hónapok fejlesztési célkitűzéseit is egyhangúlag megszavazták a képviselők. Így okom van azt gondolni, hogy döntésük mögött személyes indokok állnak – jelentette ki Giczi András polgármester. Hozzátette, a falu melletti útépítés miatt nagyságrendekkel megugrott a befolyt iparűzési adó, s ennek köszönhetően a megszavazott fejlesztések  jó része el is kezdődött. Járdafelújításra 3,5 milliót, az óvodára 5, a kultúrházra 6 milliót szavaztak meg a képviselők. A faluközpontra 7 milliót, a templomtérre 2 milliót költenek a következő hónapokban.

– Az önfeloszlatás most kedden történt, ám a szándék nem új keletű részünkről – mondta lapnak a feloszlatást kezdeményező képviselő. Vági Róbert . – Talán kívülről úgy tűnt, nagy az egyetértés köztünk, de a befolyt adótöbblet elköltéséről már több esetben vita volt az üléseken. Úgy gondoltuk, a fejlesztési irányok jók, de nem kell sietni a „talált pénz" felhasználásával, és a fejlesztések mértékében is voltak viták. A döntések meghozatala előtt több egyeztetésre lenne szükség a képviselők és a község vezetője között.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.