Tíz év alatt megtérülhet a múzeumi negyed

A beruházás már zajlik, de csak most készültek el az előkészítő tanulmányok.
Beépítik a zöldszempontokat is
Beépítik a zöldszempontokat is
Banczik Róbert

Tíz éven belül megtérülhet a Városligetbe épülő múzeumi negyed – derül ki a nyilvánosságra hozott hatástanulmányból. Az elemzés szerint – 2018-as befejezést feltételezve – a fejlesztés által 2028-ra generált bevételek kiegyenlítik a teljes bekerülési költséget. Az elemzők a projekt hatásait vizsgálva egyebek mellett tízezer új munkahely létrejöttét, 1–1,5 millió pluszvendégéjszakát prognosztizálnak. A megújult Városliget az elemzőcég szerint kiemelkedő vonzerőt gyakorolhat a nemzetközi kulturális turizmusra.

A közbeszerzési eljárás keretében megbízott KPMG Tanácsadó Kft. „A Liget Budapest Projekt mint kulturális és turisztikai beruházás hatása a nemzetgazdaságra” című hatástanulmánya átfogóan és részletesen vizsgálja a fejlesztés várható közvetlen és közvetett hatásait. A tanulmány célja elméletileg a projektről szóló döntés megalapozása lett volna, de a beruházás időközben elindult.

A tervek szerint a projekt részeként épülő új múzeumok kivitelezése 2016-ban indul, az épületek átadását 2018. március 15-re tervezik. A múzeumok építésének költsége a tervek szerint 75 milliárd forint, míg a Városliget komplex megújítása és fejlesztése mindösszesen 150 milliárd forintba kerül majd. A lehetséges forrásokat még nem jelölte meg a kormány.

A hatástanulmány foglalkozik a kereslet, így a látogatószámok várható alakulásával. A számítások szerint a fejlesztés befejezését követő évben, azaz 2019-ben, a ligetben található intézmények látogatóinak száma a mostani négymillióról 5,9 millió személyre emelkedhet, a negyedik évtől pedig évi 6,2 millióban stabilizálódik.

A tanulmány nemzetgazdasági szempontból megtérülő fejlesztésnek tartja a beruházást a közvetlen hatások (vendéglátó-ipari, turisztikai hatások), a közvetett hatások (vendéglátók beszállítóinak megnövekedett forgalma), az adóbevételek (már az építési fázisban 36,7 milliárd forint), a munkahelyteremtés, valamint egyéb, nem számszerűsíthető vonatkozások (az országimázs változása például) miatt. A KPMG hiánypótlónak tartja a fejlesztést a nemzetközi turisztikai piacon, főként komplex családbarát, illetve sokféle tevékenységre széles körű lehetőséget nyújtó jellege miatt.

A gazdasági elemzés mellett több, a megvalósításához szükséges előtanulmány is elkészült az elmúlt hónapokban. Így például a Városliget átfogó, teljes geodéziai felmérése. Az épületek, utak, műtárgyak és a fák teljes körű felmérését tartalmazó anyag alapvető fontosságú a park megújításához és fejlesztéséhez. A szintén új hidrogeológiai elemzés egyik legfőbb megállapítása, hogy a tervezett épületek mélygarázsai a megfelelő technológia alkalmazásával nem lesznek káros hatással a területen a talajvíz áramlására, így sem a környező épületek állaga, sem a területen lévő növények és fák vízellátása és vízutánpótlása nem sérül. A környezettudatos tervezéssel és megvalósítással környezetvédelmi szempontból a mostaninál kedvezőbb közpark jöhet létre. A fenntarthatósági tanulmány a hazai szabványok és a városi léptékű rendszerrel való összhang miatt a BREEAM-minősítés megvalósítását javasolja. Ezt a világszerte elismert zöld követelményrendszert a nemzetközi tervpályázatba is belefoglalták. A ligetprojekt keretében öt új múzeum épül.

A tervpályázattal párhuzamosan zajlik a projekt többi elemének előkészítése: a zöldfelületek rekonstrukcióján túl az állatkert bővítése, a Fővárosi Nagycirkusz megújítása, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum épületének helyreállítása. A Városliget zöldfelületeinek részleges megújítása a Városliget Zrt. tájékoztatása szerint idén tavasszal megkezdődött.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.