Tíz embert vádolnak a röszkei zavargás miatt

Tíz ember ellen emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a röszkei közúti határátkelőnél tavaly szeptemberben történt tömegzavargás ügyében - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a kilenc szíriai és egy iraki állampolgárt határzár - tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett - tiltott átlépésének bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után, szeptember 16-án több száz migráns gyülekezett a határátkelőhely szerb oldalán.

A Magyarországra belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést feszítgette, próbálta kidönteni, majd néhányan kövekkel dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket. A vádlottak egyike megafonnal a kezében különböző nyelveken beszédeket tartott, és megpróbálta irányítani a magyar rendőrökkel szemben fenyegetően fellépő tömeget. A zavargás résztvevői kidöntötték a határt védő kaput, amelyen keresztül - mások mellett - a vád alá helyezett tíz ember is jogosulatlanul magyar területre lépett. Őket a rendőrök kiemelték a tömegből, majd őrizetbe vették.

A vádlottak közül a vádemeléskor heten előzetes letartóztatásban, hárman házi őrizetben voltak - tudatta a csoportvezető ügyész.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.