Titokban költhetik a pénzünket

Az új Polgári Törvénykönyv tervezetében sem szerepel az üzleti titok szabályát szűkítő kitétel, így nem biztosított a közpénzek felhasználásának átláthatósága civil jogvédők szerint.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Transparency International (TI) Magyarország és a K-monitor közös közleményében az olvasható, hogy az új Ptk. tervezete lehetőséget teremt az állami és önkormányzati szervek számára a szerződéseikkel és beruházásaikkal kapcsolatos kérdések elhárítására üzleti titokra való hivatkozással.

A szervezetek ezt a problémát már korábban jelezték az illetékesek felé, ami "eleinte úgy tűnt, megértő fülekre talál": Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Székely László, az új Ptk. kidolgozásáért felelős miniszteri biztos és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is biztosította a nyilvánosságot, hogy megteszi a szükséges lépéseket a közpénzek átláthatóságának garantálására.

Ígéreteik szerint - ha nem is a civil szervezetek által javasolt módon - törvényben gondoskodnak az új Ptk.-ból kihagyott rendelkezés szabályozásáról. Vállalásuk értelmében a közpénzek felhasználásának átláthatóságát az információszabadság-törvény tartalmazná.

A jogvédők álláspontja szerint a szavakat azonban nem követték tettek: "nyoma sincs" az információszabadság-törvény módosítására irányuló kezdeményezésnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.