'Túlsúlyba került a jobboldali médiabirodalom'

Magyar Nemzet: Szocialista vonatok. Népszava: Jobboldali médiatúlsúly. Vas Népe: Volt falubeliek léggömbön.

Mesterházy naponta két vonatpárt akar - áll a Magyar Nemzet címlapján. „Nem a szakmai szempontok, hanem a szocialista potentátok személyes kívánságai döntik el, melyik vidéki település veszíti el a vasútját - derül ki egy belső kormányzati dokumentumból. Úgy tűnik, a bezáráshoz szükséges szavazatokat egyenként vásárolja meg a kormány. Erősen tiltakozni fog a karcagi és a tiszafüredi polgármester, ezért politikailag igencsak problémás a két települést összekötő vasútvonal bezárása - áll egy kormányzati döntés-előkészítő anyagban. Ennek ellenére a lapunk birtokába került dokumentum az érintett vonalat bezárásra javasolta.

Szocialista képviselőtársaink torkára forrt a szó, amikor felolvastam a fenti mondatokat a közlekedési kormányzat és az Aba Botond vezette Regionális Közlekedésszervezési Iroda (RKI) által készített háttéranyagból - mondta el Fejér Andor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés fideszes elnöke, aki szerint Aba Botond néhány héttel korábban személyesen járt a Tiszafüred-Karcag vonal ügyében az érintett önkormányzati vezetőknél, és letette a nagyesküt, hogy kizárólag szakmai szempontok alapján döntenek az egyes vonalak további sorsáról. Ehhez képest a következő bejegyzésekkel találkozni az anyagban: „Mesterházy Attila naponta két vonatpárra igényt tart" a Tapolca-Ukk viszonylaton."

Itt a jobboldali médiatúlsúly - írja a Népszava címlapon induló cikkében. „Nem túlzás azt állítani, hogy jobboldali médiabirodalom immár túlsúlyba került a baloldali felett. Ez a konszolidált jobbtól az olykor nyíltan zsidózó Magyar hírlapig minden igényt kielégít. Utóbbi tulajdonosa, Széles Gábor " százmilliós veszteségeket sem sajnál „gyermekeire". „Mindemellett a szélsőjobbos média is erősödik, térnyerése különösen az interneten szembetűnő."

A lap elemzi az Oszágos Rádió és Televízió testület a rádiófrekvenciákra vonatkozó döntése utáni helyzetet, és kitér az egyik nyertes tulajdonosi körébe tartozó Lánchíd Rádióra: „a veszteséges adó néhány hónappal ezelőtt még a Pro-Aurum Zrt. égisze alatt működött. E cégcsoporthoz tartozik a Magyar Nemzet, de a Hír Tv is. A napilap 2008-at kisebb veszteséggel zárta, a Hír Tv viszont tisztes, majd háromszázmilliós profitot termelt."

Egy kis Vas megyei falu, Hegyhátszentmárton utcáit különleges portrék díszítik: az elszármazottak képe fekete léggömbökön látható abból az alkalomból, hogy összejövetelükre kétszázan látogattak szülőfalujukba - írja a Vas Népe a kihaló falvakra irányítva a figyelmet. A különleges installációt a helyben született Szabó Ildikó és alkotótársa, a fővárosi Tesch Kata készítette egy uniós pályázat révén. A település lakói szeretettel fogadták az alkotásokat, melyek a lap szerint mesélnek, hiszen az elvándorolt, vagy már elhunyt emberek építőkövei voltak Hegyhátszentmártonnak. Pál László polgármester szerint a november hetedikéig látható tárlat kitárulkozást, maguk és értékeik megmutatását is jelenti.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.