Titkolják, milyen üzemzavar volt a BorsodChem gyárában

Üzemzavar miatt leállt a termelés a kazincbarcikai BorsodChem Zrt. TDI gyárában, a meghibásodás nem okozott személyi sérülést - tájékoztatta közleményben a társaság az MTI-t

A TDI gyárban július 12-én történt a műszaki üzemzavar, a vállalat haladéktalanul leállította a gyár működését, továbbá saját belső erőforrásainak mozgósításával minden szükséges intézkedést megtett - tartalmazza a közlemény.

Hírügynökségi információk szerint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója az üggyel kapcsolatban vizsgálatot kezdeményezett.

A cég tudatta, hogy az üzemzavar miatt környezeti kár nem keletkezett. A cég az üzemzavarról értesítette a környezetvédelmi és egészségügyi hatóságokat - olvasható a közleményben.

A cég az üzemzavarról további részleteket nem közölt, és arra a kérdésre sem válaszolt, hogy mennyi időre állt le a termelés az üzemben.

Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az üzemzavar kapcsán az MTI-nek elmondta: a katasztrófavédelem országos főigazgatója vizsgálatot indított az ügyben, mert a hatályos jogszabályok szerint egy ilyen veszélyes üzemnek egy esetleges üzemzavar esetében azonnal kellett volna tájékoztatnia az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot, annak is a Borsod megyei területileg illetékes hatóságát.

Szentes György szerint ehelyett a BorsodChem részéről másfél nappal később érkezett tájékoztatás hivatalosan, a katasztrófavédelem szakemberei gyakorlatilag a sajtóból értesültek az üzemzavarról. Bár szerencsés az, hogy sem személyi sérülés, sem környezeti kár nem keletkezett, a tájékoztatási kötelezettségével azonban a társaság jóval később élt, mint azt a hatályos jogszabályok előírják - húzta alá.

A szóvivő hozzátette: a vizsgálat után, a gyár későbbi tájékoztatásának függvényében dönt majd a katasztrófavédelem országos főigazgatója arról, hogy milyen későbbi intézkedéseket kezdeményez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.