Tisztújítás és népszavazás az LMP kongresszusának asztalán

Tisztújító kongresszust tart ma és holnap az LMP; a kongresszus dönt arról is, hogy elindítsák-e a párt által több kérdésben kezdeményezett népszavazási aláírásgyűjtést. Ha a testület igennel szavaz, akkor hétfőn elkezdhetik a hitelesítéshez szükséges 200 ezer aláírás összegyűjtését, amire április 2-ig lesz idejük.

Amennyiben a kongresszus jóváhagyja a napirendi pontot, a párt aktivistái már hétfőn kitelepülnek a közterületekre, hogy elkezdjék gyűjteni a jóváhagyáshoz szükséges aláírásokat. Ehhez legkevesebb 200 ezer szignóra lesz szükségük, de tízszázalékos ráhagyással 220 ezer aláírás összegyűjtése lenne a cél.

Vágó Gábor, a párt szóvivője korábban elmondta, hogy öt kérdésben szeretnének szavazást kezdeni: a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon, az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencven napról emeljék vissza a korábbi 260 napra, ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni, és egy a szabadság kiadásával kapcsolatos kérdést is feltennének. Hozzátette, hogy a nyugdíjak kapcsán öt kérdésük van az Alkotmánybíróság előtt, és amint a testület döntött, azonnal elkezdenek aláírásokat gyűjteni arról is, hogy a korábban megszerzett nyugdíjjogosultságokat ne lehessen elvonni.

A  kongresszuson szombaton a párt országos választmánya, vasárnap pedig az országos politikai tanácsa tagjait választják újra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.