Tiszta levegő-díj Budapestnek

Több mint 2000 város pályázott az Európai Mobilitási Hét első díjára, amelyet február 23-án Budapestnek ítélt Brüsszelben egy független szakértőkből álló bíráló bizottság.

A fenntartható fejlődés, fenntartható mobilitás jegyében zajlott a rendezvénysorozat 2008-ban, amelynek mottója - "Tiszta levegőt mindenkinek!" - arra bátorította az önkormányzatokat, minden eszközzel hívják fel a figyelmet a motorizáció légszennyező hatásaira, és mutassák be a közlekedés különböző alternatíváit. A területet koordináló Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes levélben köszönte meg a szakmai zsűritagok elismerését, amelyet a szervezőkön kívül a fővárosi lakosság is kiérdemelt azzal, hogy részvételével támogatta a programsorozatot.

A díjátadásra Stavros Dimas, az EU környezetvédelmi főbiztosa hívta meg a legjobbnak ítélt tíz város képviselőit. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes tájékoztatása szerint a bírálati szempontok között a zsűri a Főváros és a civil szervezetek együttműködésének sikerességét, a szervezési és pénzügyi erőfeszítések minőségét vette figyelembe, valamint azt, hogy a központi gondolat (Tiszta levegőt mindenkinek!) milyen hangsúllyal jelent meg a programokban.

A főpolgármester-helyettes levelében kihangsúlyozta, hogy a fővárosi önkormányzat a kerületekkel együttműködve a kezdetektől fogva elkötelezettje a közlekedési alternatívák keresésének. Az elismerés a környezettudatos magatartás kiemelt szerepére irányítja a figyelmet. A főváros 2007-ben a Mobility Award II. díját nyerte el, amely érezhetően nagyobb lelkesedést és társadalmi odafigyelés eredményezett minderre. Hagyó Miklós szerint ez a mostani I. díj különösen nagy lendületet adhat.

A zsűri elismeréssel vette tudomásul, hogy Budapest számos maradandó intézkedést tett a fenntartható mobilitás érdekében: a teherforgalmi stratégia bevezetésével, valamint az M0 újabb szakaszának átadásával csökkent Budapest környezeti terhelése, a külső kerületekben javul a buszhálózat, illetve más európai nagyvárosok tapasztalatait felhasználva - a közösségi közlekedés népszerűsítése mellett - egyéb intézkedéseket is tervez az egyéni közlekedés mérséklésére.

A zsűri értékelése szerint Budapesten a Mobilitási Hét sajátossága volt "a művészet találkozása a fenntartható közlekedéssel". Az autómentes gyalogos utcát - az Andrássy utat - elfoglalták a fiatal képzőművészek, zenészek és a fővárosi színházak az Őszi Szezonnyitó Fesztivállal. Az Eljutási Versenyen Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes dr. Kocsis Istvánnal, a BKV vezérigazgatójával és Kozák Tamással, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatójával bizonyította a közösségi közlekedés előnyeit az egyénivel szemben. A résztvevők a Környezetvédelmi Nyílt Fórumon megvitathatták a levegőminőség és a zaj kérdéseit, megismerkedhettek a jövő tisztaüzemű járműveivel. A Gyalogos Utcák Napján a szervezők sétára hívták a budapestieket az utcatárlattal, az autómentes Andrássy úton pedig több mint százezren sétáltak, görkorcsolyáztak, otthon hagyva autójukat azért, hogy élvezzék a tiszta levegőt.

A "Bringázz a Munkába!" akción a versenyzők kerékpárokat nyerhettek. A levegő minőségét mozgó labor mérte. Egy átlagos naphoz képest 20-25 százalékkal csökkent a levegő kipufogógázok okozta szennyezettsége.
Budapest olyan városokat előzött meg, mint Zágráb (Horvátország), Almada (Portugália), Burgos, Murcia és Ponferrada (Spanyolország), Cork és Galway County Council (Írország), Krakkó (Lengyelország), La Rochelle (Franciaország), amelyek idén az első tíz helyezett között, szeretett fővárosunk mögé szorultak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.