Tisza István lenyomta Wass Albertet Debrecenben

Új utcanevek Debrecenben: Antall József, Nagy Imre, Tisza István. A közgyűlés leszavazta a Jobbik azon javaslatát, hogy Tisza István helyett Wass Albert nevét viselje az egyik útszakasz.

A debreceni önkormányzat közgyűlése ma úgy döntött, hogy a belvárosban épülő nyugati kiskörút egyes szakaszait Antall Józsefről, Nagy Imréről és Tisza Istvánról nevezik el. A testület nem támogatta a Jobbik-frakció azon javaslatát, hogy Tisza István helyett Wass Albertről nevezzék el az egyik útszakaszt.

A javaslat előterjesztője, Kósa Lajos polgármester ezzel kapcsolatban azt mondta: a szóban forgó közterületek elnevezésekor nem az a döntő, hogy ki volt a nagyobb vagy fontosabb ember. Emlékeztetett rá: a Fidesz-frakcióban többen ülnek olyanok, akik annak idején adakoztak a nagyerdei Wass-szobor fölállítására. Kósa Lajos hozzátette: az elnevezések kapcsán az volt a koncepció, hogy a város életében és az ország történetében jelentős szerepet játszó miniszterelnökök kapjanak utcanévtáblát. A döntés értelmében a nyugati kiskörút Miklós utca és Széchenyi utca közötti szakasza Antall József, a Széchenyi utca és Hatvan utca közötti szakasz Tisza István, a Hatvan utca és Mester utca közötti szakasz pedig Nagy Imre nevét viseli majd.

Kőszeghy Csanád Ábel jobbikos önkormányzati képviselő azt mondta: jó lenne, ha a Fidesz-frakción belül jobb lenne az egyeztetés, mert emlékezete szerint az egyeztetések során, egy évvel ezelőtt a fideszesek még támogatták, hogy Wass Albertről nevezzék el a kiskörút egyik szakaszát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.