Tiltott időszakban estek neki a Nagyerdőnek

A debreceni Nagyerdő helyi védettséget élvez, és törvény mondja ki azt is, hogy a védett madarak fészkelését tilos megzavarni. Ennek ellenére munkások jelentek meg a területen, s gallyazásba fogtak. Feljelentés lett belőle.

A debreceni Nagyerdő mellett élők körében hatalmas felzúdulást keltett, hogy a helyi védettséget élvező területen az elmúlt napokban a fák ágait visszametszették, gallyazást végeztek, holott a törvény ebben az időszakban ezt a tevékenységet tiltja. Mivel az érintett terület Debrecen város közigazgatási határain belül található, a természetkárosító cselekményre minden valószínűség szerint az önkormányzat adott megbízást.

A gallyazás miatt a debreceni Terepszemle Stúdió civil szervezet tegnap feljelentést tett a Tiszántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen. A természetvédők azt írták: a Nagyerdő érintett területe többek közt az ott költő védett madarak miatt élvez helyi védettséget, és ezekben a napokban már elkezdődött számos védett madárfaj - így a széncinege, zöldike, erdei pinty, nagy fakopáncs, tengelic, vörösbegy, feketerigó - fészkelése.

A Terepszemle rámutatott arra, hogy az ott költő madárfajok törvény általi védelemben részesülnek, ezért fészkelésük nem zavarható. Az  1996-os természetvédelmi törvény szerint „tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása”.

Az egyesület arra kérte a zöldhatóságot, hogy a gallyazást, s az egyéb természetkárosító, természeti értékeket veszélyeztető munkálatokat a területen azonnali hatállyal tiltsa meg 2014. augusztus 1-ig. A zöldhatóság az ügyet - hatáskör hiányában - Debrecen jegyzőjének utalta tovább.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.