Tiltakozik a Fidelitas Boldoghy Olivér jogfosztása miatt

A Fidelitas elfogadhatatlannak tartja azt, hogy a szlovák kormány állampolgárságuk elvételével büntesse azokat, akik egy másik európai uniós tagállam állampolgárságát is fel kívánják venni.

A Fidelitas mindezt annak kapcsán közölte, hogy elveszítette szlovák állampolgárságát egy révkomáromi vállalkozó, aki a nyáron felvette a magyar állampolgárságot. Boldoghy Olivér, az Egy jobb Komáromért polgári társulás aktivistája közölte: pénteken megkapta a pozsonyi belügyminisztérium levelét, amelyben tájékoztatták, hogy törölték a szlovák állampolgárok jegyzékéből, s ezzel bejelentett lakhely nélküli személlyé vált.

Ágh Péter, a Fidelitas elnöke és Maurer Szemere, a szervezet külügyi kabinetvezetője hangsúlyozza, hogy a szlovák kormány cselekedete teljes mértékben szembemegy az európai normákkal és értékekkel, de még az ország saját alkotmányával is, amely kimondja, hogy senkit sem lehet akarata ellenére állampolgárságától megfosztani.

Éppen ezért riasztónak és súlyosan antidemokratikusnak tartják a szlovákiai Boldoghy Olivér esetét. A révkomáromi vállalkozót azt követően törölték az ország polgárainak névsorából, hogy benyújtotta a magyarországi állampolgárság felvétele iránti kérelmét.

A jogfosztás tragikus személyes következményekkel járhat, hiszen lehetetlenné teszi a sérelmet szenvedett személy megélhetését saját országában. Egyúttal azt is üzeni a szlovákiai magyar közösségnek: félelemben kell élniük, amennyiben egy másik tagállammal szeretnének közjogi viszonyt teremteni.

Hangsúlyozzák, hogy a Fidelitas valamennyi lehetséges fórumon tiltakozni fog a félelemkeltés ellen, és támogatásáról biztosítja a határokon túl élő magyar kisebbségek tagjait. Egyúttal reményüket fejezik ki, hogy az esetet nem fogják hasonló antidemokratikus cselekedetek követni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.