Tiltakozás: kilépett az új tankönyvek egyik bírálója

A Nemzeti Tankönyvtanács felügyeletével adnak ki kísérleti könyveket és hozzá digitális anyagokat, melyeket 1500 iskola használ majd szeptembertől. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) vezetője szerint az új kiadványok jók és gyermekbarátok, másképp gondolja ezt azonban a bírálóbizottság egyik tagja.
Tél Tamás a Magyar Tudományos Akadémia delegáltjaként volt tagja a bírálóbizottságnak. A fizikus szerint több könyv van a piacon, amely jobb, mint az állam által finanszírozott. A Szakismeret 9., 10, könyv Természetismeret fejezete szerinte például olyan bonyolult nyelvezetet használ, hogy az adott korosztály számára alkalmatlan - írja az Index.

Az akadémikus nem egyéni véleményt akart adni a könyvekről, ezzel a feltétellel lett tagja a Nemzeti Tankönyvtanácsnak is. Körülbelül ötven tankönyv és munkafüzet véleményezése várt rá, amelyben kikérte volna szakmai szervezetek álláspontját is. Ez a folyamat azonban akadályokba ütközött: nagyon későn kapták meg a tanácsban a könyvek kéziratát, majd később nem is jutott mindenkinek a készülő tananyagból. Ekkor a fizikus kérte az OFI-t, hogy legalább néhány vidéki kollégájának küldjenek egy-egy példányt a könyvekből, de ez a szándéka is meghiúsult. Az intézet előbb az időt húzta, majd közölték, hogy mégsem tudják eljuttatni a könyveket vidékre.

A Nemzeti Tankönyvtanács egyik ülése után Tél Tamásnak elege lett és nyílt levélben közölte, kilép a bírálóbizottságból. A távozás tényét a fizikus azzal indokolta, hogy nem tudja elfogadni azt, hogy egy kísérleti könyv egy jobban érthető, már bevált tankönyvet szorít majd ki a piacról. Tél nem kívánja vállalni a felelősséget a szeptemberben megjelenő tankönyvekért.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.