Tiltakozás a Wallenberg iskola felszámolása miatt

Az MSZP és az Együtt is tiltakozik a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola megszüntetése miatt.
Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke és Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának MSZP-s alelnöke pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményükben elfogadhatatlannak minősítették a Raoul Wallenberg iskola "szétverését", és támogatásukról biztosították a pedagógusok és a szakszervezet harcát az "értelmetlen, szakszerűtlen" döntés ellen. A két MSZP-s politikus támogatja az iskola egyben maradását és elvárja a kormánytól a döntés visszavonását.

Hiller István és Kunhalmi Ágnes felhívták a figyelmet arra, hogy a holokauszt magyarországi áldozatai emléknapjának hetében kapott levelet a szakközépiskola igazgatója az intézmény bezárásáról, az 1100 tanuló hat különböző iskolába történő szétszórásáról. Megjegyezték, az iskola a Nemzeti Közszolgálati Egyetem építésének áldozata lesz.

A szocialista politikusok szóvá tették azt is, hogy a kormány március 18-án döntött, április 13-án értesítette az iskolát, és április 30-ig adott időt véleményezésre, azaz alig két hetet.

Szabó Szabolcs, az Együtt színeiben politizáló független országgyűlési képviselő nyílt levélben kérte Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől az egészségügyi és szociális szakképző központként működő iskola egyben tartását, illetve nevének megőrzését.

A kormánydöntés ellen csütörtökön tiltakozott az LMP és a DK is. A Pedagógusok Szakszervezete közölte, megtámadja a döntést, ha a kormány nem vonja azt vissza. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) azt javasolta csütörtökön a kormánynak, hogy intézkedjen a sok tízezer zsidó életét megmentő Raoul Wallenberg emlékének méltó megőrzéséről.

A Raoul Wallenberg Egyesület még kedden azt közölte, rendkívül fontosnak tartják, hogy Raoul Wallenberg nevét továbbra is egy reprezentatív oktatási intézmény viselje.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.