Tévé műsor alapján fordult a legfőbb ügyészhez Budai

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a Budapesti Katonai Ügyészség megpróbálta eltussolni Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő, egykori honvédelmi miniszter ügyét a vesztegetési pénzekkel kapcsolatban; Budai Gyula Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, kérve a nyomozás megindítását.

A kormánybiztos, fideszes politikus azután nyilatkozott, hogy a HírTV Célpont című műsorának péntek esti adása szerint Juhász Ferenc is kapott honvédelmi miniszterként a vesztegetési pénzekből. A műsor idézte a korrupciós ügyben meggyanúsított egyik dandártábornok beismerő vallomását, amely szerint egyszer a tábornok 12 millió forintot vitt Fapál Lászlónak, a tárca akkori államtitkárának, aki négymilliót italdobozba tett, és azt mondta, hogy a főnöknek, azaz Juhász Ferencnek lesz, majd elment a dobozzal, és anélkül jött vissza.

Budai Gyula mindezzel összefüggésben emlékeztetett, hivatala hónapok óta folytat vizsgálatot a Honvédelmi Minisztériumon (HM) belüli korrupciós ügyekkel, elsősorban Fapál László volt közigazgatási államtitkár megbízási szerződéseivel kapcsolatban. Fapál László ugyanis azután, hogy megszűnt államtitkári pozíciója, havi 500 ezer forint plusz áfáért adott jogi tanácsot a szocialista Szekeres Imre volt kabinetfőnökének - ismertette, hozzáfűzve, hogy Fapál László neve időközben felmerült a HM vesztegetési ügyében is.

A kormánybiztos szerint utóbbi ügy érdekessége az, hogy O. János dandártábornok körülbelül egy évvel ezelőtt tette a HírTV által idézett terhelő vallomást. O. János ezt akkor is fenntartotta, amikor szembesítették a volt államtitkárral - tette hozzá Budai Gyula, aki úgy véli "egy ilyen terhelő vallomásra más embereket meggyanúsítottak, és bevittek volna, Juhász Ferencet azonban még tanúként sem hallgatták meg". Ennek alapján a kormánybiztos egyértelműnek tartja, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség - amely idén január 19-én befejezte a nyomozást - megpróbálta eltussolni Juhász Ferenc ügyét, holott Fapál Lászlót meggyanúsították, őrizetbe vették, le is tartóztatták. Budai Gyula szerint a katonai ügyészség birtokában lévő információkat Kovács Tamás akkori legfőbb ügyésznek is tudnia kellett.

Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos mindezek miatt a napokban Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, átadta neki O. János gyanúsítotti kihallgatási, valamint szembesítési jegyzőkönyvét, és azt kérte, indítson nyomozást, tisztázza ezeket a körülményeket "az elmúlt húsz év legnagyobb korrupciós ügyében". Ha Polt Péter a nyomozás elrendelése mellett dönt, akkor azt a Központi Nyomozó Főügyészségnek kell lefolytatnia, hiszen Juhász Ferenc jelenleg is parlamenti képviselő, akit megillet a mentelmi jog.

Az MSZP sajtóosztályán azt közölték, hogy Juhász Ferenc határozottan visszautasította a korrupciós vádakat, és jogi lépéseket helyezett kilátásba. A sajtóosztályon arra hívták fel a figyelmet, hogy több mint egy éve vizsgált ügyről van szó, így ha az ügyészség szükségesnek tartotta volna, már megkérdezte volna Juhász Ferencet, de ez mindeddig nem történt meg.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.