Esztergom nem adja a Parlament elé szánt szobrot

Tétényi Éva független polgármester 1500 lakossági aláírásra hivatkozva megvétózta az esztergomi képviselő-testület fideszes többségének csütörtöki döntését, mellyel a Parlament elé szánt, Tisza Istvánnak emléket állító szoborkompozíció Esztergomban található részét átadták volna az államnak, a város pedig megkapta volna a Kossuth-szobrot.

"Az itt élők aláírásgyűjtése bizonyítja, hogy ragaszkodnak a szoborhoz. A Fidesz-frakció nem fogadta el a módosító indítványomat, hogy csak másolat készüljön a szoborról, ezért éltem a vétójoggal, melynek alapján 15 napon belül újra kell tárgyalni a kérdést" - mondta az MTI-nek a polgármester.

Zoltai Dániel (Fidesz-KDNP), a szoborcseréről szóló megállapodás ügyében eljáró képviselő elmondta, hogy az Esztergomban Magvető szoborként ismert alkotás 65 éve került a városba és jelenleg a megsemmisülés közelében van. A képviselő szerint az átadással a szobrot megőrizhetnék az utókornak, a helyére pedig a város több, raktárban lévő köztéri szobra közül is lehetne választani másik művet.

Az előterjesztő elmondta azt is, hogy a kormány a budapesti Kossuth tér arculatának 1944 előtti állapot szerinti visszaállításáról döntött, melyben szerepel Zala György gróf Tisza István miniszterelnöknek emléket állító alkotása. A kompozíció fő alakját 1945 tavaszán ismeretlen személyek ledöntötték, a megmaradt elemeket három, önálló szoborként állították fel. A jobboldali szoborcsoport, amely eredetileg a "Magyar bőség" nevet viselte, Esztergomba került, a "Munka", majd a "Magvető elnevezést kapta.

Zoltai Dániel felhívta a figyelmet, hogy a szobor felajánlása és Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Kossuth Lajost ábrázoló szobrának a Prímás-sziget csúcsán való felállítása a városnak nem kerülne pénzébe, mert a tervezett megállapodásban minden költséget az Országgyűlés Hivatala vállal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.