Terrorizmussal gyanúsíthatnak egy röszkei hangadót

Sem a rendőrség, sem a TEK nem erősítette meg a közmédia hírét, miszerint nyilvántartott terroristát azonosítottak és fogtak volna el a röszkei határátkelőt támadó migránsok között.
Rendőrségi forrásaink szerint a hír tévedés, amelynek annyi alapja azért van, hogy a készenléti rendőrök és a TEK-esek kiemeltek a támadók kemény magjából egy piros dzsekis fiatalembert, a támadások egyik szervezőjét és hangadóját. Úgy tudjuk, ellene terrorcselekmény előkészületének gyanújával indulhat eljárás. Értesülésünket hivatalos rendőrségi források azonban nem erősítették meg, de nem is cáfolták.

Az ORFK szóvivője szerint késő este vagy reggel várható egy összesítés az előállításokról és a gyanúsítotti kihallgatásokról. Addigra persze az is kiderülhet, hogy az előállítottak között van, vagy vannak-e nyilvántartott terroristák.

A hatályos törvények szerint a terrorcselekményt az követi el, „aki abból a célból, hogy állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön...., erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el, bűntett miatt tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető”.

Információink szerint a hatóságok terrorcselekmény előkészületével gyanúsíthatják meg a Röszke II. határátkelő szerdai támadóinak irányítóját.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.