Térfigyelőként is működnek a Help-pontok

A jövőben a rendőrség is kiaknázza a Help életmentő pontok berendezéseinek kommunikációs lehetőségeit: a berendezések ugyanis alkalmasak arra, hogy térfigyelő kameraként működjenek, közlekedési és bűnmegelőzési információk közlésére.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak is otthont adó Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban Horváth Csaba főpolgármester-helyettes, Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány és Gótzy András, a Helpet üzemeltető AMP Zrt. igazgatósági tagja csütörtökön átadta az első életmentő állomást a tervezett 100-ból.

Horváth Csaba (MSZP) júliusban jelentette be, hogy ősztől megkezdik - a Help-program keretein belül - a közterületeken és a közintézményekben az életmentő terminálok elhelyezését, amelyekhez defibrillátor is tartozik.

A Főpolgármesteri Hivatal szerint az életmentő berendezések kommunikációs lehetőségeit a jövőben a rendőrség is kiaknázza majd, ugyanis alkalmasak térfigyelő kameraként a közbiztonság őrzésére, információs szolgáltatásaikkal a bűnmegelőzésre, a bűnelkövetők hatékonyabb felkutatásának elősegítésére, valamint közlekedési és egyéb közhasznú információk közlésére is.

Az átadáson a főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a kerületi polgármesterek összesen 85 helyszínt javasoltak az egységek számára, a BKV pedig az utasforgalmi adatok és az utas-rosszullétek száma alapján 39 helyszínt jelölt meg. A Help-program szervezője októberben elkészíti az első 50 kültéri egység helyszínéről a listát, amit a Horváth Csaba a Főpolgármesteri Kabinet elé terjeszt és október végén megkezdik a kültéri egységek telepítését. A beltérieké azonban már folyik: októberben a Vígszínház, illetve az egészségügyi képzést végző Humán TISZK is kap egy-egy újraélesztő készüléket.

Az egyedi formájú, feltűnő terminálok mindegyike tartalmaz kifejezetten laikusok számára kifejlesztett életmentő-újraélesztési táskát (félautomata defibrillátort), interaktív multimédiás felületet (monitor, wifi, sms, webcam, touchscreen, bluetooth), illetve a mentőszolgálattal élő kapcsolatot lehetővé tevő automatikus riasztási rendszert.

A közlemény emlékeztet rá: a becslések szerint ma Magyarországon évente 25 ezer ember hal meg hirtelen keringésleállás következtében, miközben többségük a gyors beavatkozással, megfelelő életmentő eszköz és tudás birtokában megmenthető lenne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.