Temeti a vidéket a Greenpeace

Szimbolikus temetést rendezett a földművelésügyi tárca budapesti székháza előtt a Greenpeace a magyar vidéknek; a zöldszervezet szerint a helyi kisgazdaságok elől az állami földeket elszívó privatizáció tovább csökkenti a falvak népességmegtartó erejét. Mint elhangzott, a folyamat a magyar ökológiai gazdálkodás súlyos vérveszteségét hozhatja.

A Greenpeace elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami földbérleti pályázatok kiírásai után most az állami földeladás feltételei közé sem került be az ökológiai gazdálkodás előírása vagy előnyben részesítése. A zöldek szerint csak ezek a feltételek biztosíthattak volna megfelelő alapot arra, hogy a kormány betartsa a 2014 elején elfogadott ökológiai gazdálkodási stratégiát, illetve a vegyszermentes termelésnek szintén előnyt biztosító Darányi Ignác Tervet.

Hogy az ökológiai gazdálkodással – a magyar mezőgazdaság legreményteljesebb, a válság éveiben is korlátlan piacú ágazatával – súlyos bajok vannak, azt immár a statisztikai adatok is bizonyítják: Rodics Katalin, a Greenpeace programvezetője szerint egy év alatt nagyjából 7000 hektárral csökkent az ökotermesztésbe vont területek mennyisége. Az öko-minősítésű földek aránya jelenleg összesen mintegy 130 ezer hektár, ami nagyjából a hazai szántók 2,5 százalékának felel meg, ez pedig uniós összehasonlításban kirívóan alacsony érték: az EU-átlag meghaladja az 5 százalékot, a szomszédos Ausztria pedig már 20 százaléknál jár.

A csökkenés mögött részben politikai döntések (Kishantos és néhány másik ökogazdaság ellehetetlenítése) állnak, a fő ok azonban pénzügyi természetű. Az ökológiai gazdálkodás az előző uniós támogatási ciklusban kiemelt dotációt élvezett, ez azonban 2014-ben lejárt, az új ciklusra vonatkozó agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pénzek osztása pedig még nem kezdődött el – jelenleg csupán a pályáztatásnál tartanak, amiből legkorábban 2016 januárjában lehet kifizetés. Ahogyan Roszik Péter, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta, korábban a finanszírozási ciklusok többé-kevésbé összeértek, a mostani hosszú elcsúszás miatt sokan kiléptek az ökogazdálkodók sorából.

Az ügyvezető is megerősítette: az ökológiai gazdálkodás az állami földpolitikában elvileg prioritás, ám a gyakorlatban ennek alig van jele. Míg a „polgári" földpiacon az ökológiai gazdálkodást folytató földműves elővásárlási illetve előbérleti jogot élvez, ez az előny az eddigi állami földbérletek és földeladások során nem érvényesült: a legnagyobb veszteséget akkor szenvedi el az ágazat, amikor a földhasználó személye megváltozik, és az új tulajdonos vagy bérlő inkább a nagyüzemi gazdálkodási technológiát választja. Roszik szerint van fordított irányú mozgás is, de a mérleg egyértelműen deficitet mutat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.