Zárjuk le végre a Gyurcsány-korszakot!

Le kell zárni a Gyurcsány-korszakot - véli az MSZP Társadalompolitikai Tagozata. Nyílt hatalmi harcnak minősíti a fiatalok mostani nyomulását, akik maguk is részesei voltak a gyurcsányi zsarolópotenciálnak, felelősségük a párt népszerűség vesztéséért talán még nagyobb, mint az általuk vádolt idősebb vezetőké.

Az MSZP Társadalompolitikai Tagozata június 23-i kibővített ügyvivő-testületi ülése mélységes sajnálattal vette tudomásul, hogy a párt megújítására tett kísérletek helyett nyílt hatalmi harc tört ki az MSZP-én belül. Nem lehet ugyanis másként értékelni annak a fiatal csoportnak a nyomulását, amelynek tagjai között a – 2006-os választáson megismert – később elhíresült Mozaik csoport egyes képviselői is jelen vannak, akiknek a felelőssége a párt rohamos népszerűségvesztéséért talán még nagyobb, mint az általuk vádolt idősebb pártvezetőké – áll a tagozat lapunkhoz eljuttatott nyílt levelében.

A szöveg szerint ezek az „ifjak” ugyanis a gyurcsányi zsarolópotenciál részét képezték azzal, hogy a miniszterelnök-pártelnök alig leplezett ígéretét bírták a legfontosabb hatalmi státuszok elnyerésére, ezzel Gyurcsány nem csak a fiatalok támogatását szerezte meg, hanem az idősebb pártvezetők feltétlen lojalitását is kikényszeríttette .

Mindezek okán valóban le kell számolni a gyurcsányi időszak minden maradványával, de nem csak a gyurcsányi politikát kell száműzni, hanem magát Gyurcsány Ferencet is el kell távolítani a párt környezetéből, máskülönben a konszolidáció nem indítható el.

A július 4-i kongresszusnak őszinte, nyílt vitában kell tisztáznia az elkövetett hibákat és meg kell neveznie a felelősöket. Amint tagozatunk azt már az előzőekben is megállapította: a felelősségi viszonyok, ha különböző mértékben is, de érintik az alsóbb szintű testületek vezetőit is. Mindenkinek be kell látnia, hogy az ellenőrzés nélkül maradt hatalomkoncentrációt nem biztosította más, mint a zárt hálózati rendszerből álló két-háromezer ember együttmozgása.

Az egyszemélyi vezetés és a körülette létrejött hatalmi centrum érvényesítette a mindenkori döntéseket. Határozott az éppen aktuális párt- és szövetségi politikáról, a kormány személyi összetételéről, annak gazdasági és szakpolitikáiról, de az alsóbb szintek személyi kérdéseiről is. Ennek a viszonyrendszernek egyre inkább jellemzője lett a titkos háttéralkuk megkötése, az elvtelen mutyizás, a kebelbélieknek való osztogatás és a mind nagyobb méreteket öltő korrupció és nepotizmus.

Minden bíráló kritikai észrevétel azonnal durva visszautasítást kapott és a bírálók okkal számíthattak súlyos megtorlásra. Mint, ahogy ez megtörtént a társadalompolitikai tagozattal szemben is, vagy megtörtént egyes pártvezetőkkel, párttagokkal, vagy a parlamenti frakció egyes tagjaival is.

A súlyos hibák következményeinek felszámolásáért a július 4-én kezdődő pártkongresszusnak korábbi követelésünknek megfelelően döntést kell hoznia egy kora ősszel tartandó újabb kongresszusról, a teljes körű, valamennyi szintet érintő tisztújításról, a kor kihívásainak megfelelő baloldali alapelvek lefektetéséről. Az őszi kongresszus küldöttei olyan párttagok legyenek, akik ezt megelőzően nem rendelkeztek kongresszusi mandátummal.

Az újonnan választandó pártvezetők döntő részben olyan személyek legyenek, akik 2006-tól kezdődően nem töltöttek be felelős párttisztséget, így nem felelősek a kialakult viszonyokért. Az országgyűlési választásokra való felkészülést, listák és egyéni jelöltek állítását csak az őszi kongresszus után lehessen megtenni.

A kongresszusok egyben adjanak lehetőséget a társadalom bizalmának visszaszerzésére is, amit mindenképpen a kormányzati politikán keresztül lehet elérni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.