Teljesíti Orbán kérését a debreceni alpolgármester

A cívisváros három alpolgármestere összesen 5,6 millió forint év végi jutalmat kapott. Nekik is szól Orbán Viktor azon kérése, hogy a pénzt fizessék vissza vagy fordítsák jótékony célra.

Debrecen alpolgármestereit is érinti Orbán Viktor miniszterelnök azon kérése, miszerint fideszes városok vezetői, polgármesterei és alpolgármesterei a tavalyi évre kapott prémiumukat fizessék vissza vagy fordítsák jótékony célokra.

A Blikk értesülései szerint Debrecenben három alpolgármesternek jutott összesen bruttó 5,6 millió forint. Arra a kérdésünkre, hogy az érintett politikusok eleget tesznek-e Orbán Viktor kérésének, a debreceni városházáról azt a választ kaptuk, hogy a három alpolgármester közül Papp László úgy rendelkezett: az ő jutalmát a járulékok levonása után utalják el két, a választókörzetében működő alapítványnak. Így az Alapítvány a Vénkerti Iskoláért és a Népi Hagyományápoló Óvoda Alapítványa mintegy 505-505 ezer forintot kapott.

A hivatal tájékoztatása szerint Somogyi Béla alpolgármester – aki bruttó 1,5 millió forint jutalmat kapott – úgy nyilatkozott, hogy eleget fog tenni a miniszterelnök kérésének. A harmadik alpolgármester, Pajna Zoltán jelenleg hivatalos úton külföldön tartózkodik, így január 24-én reagál kérdésünkre. Az ő esetében egyébként nem pusztán éves prémiumról van szó, úgy tudjuk, az alpolgármester 25 éves jubileumi jutalmat is fölvett, amire vélhetően nem vonatkozik Orbán Viktor kérése. Az ügy nem érinti Kósa Lajos polgármestert, aki már évekkel ezelőtt úgy döntött: nem vesz föl jutalmat.

* * *

Cikkünk közlése után a debreceni városháza arról tájékoztatta lapunkat, hogy Pajna Zoltán alpolgármester is eleget fog tenni a miniszterelnök kérésének, s jótékony célra ajánlja fel a jutalmat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.