Teljes cégátvilágítást akar a fővárosi MSZP

Hat évre visszamenőleg minden fővárosi cég és intézmény menedzsmenttel kapcsolatos munkaszerződéseinek átvilágítását javasolja a fővárosi MSZP, és ehhez az ellenék bevonásával egy munkabizottság felállítását kezdeményezi, majd az eredményeket 90 napon belül a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztenék.

Burány Sándor, az MSZP budapesti szervezetének elnöke és Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: ami a fővárosi cégeknél és intézményeknél az utóbbi években kialakult, abból az MSZP-nek elege van. Rendet kell tenni, mert a BKV-s végkielégítési ügy „csak a jéghegy csúcsa”, ezért 2003-ig visszamenőleg minden fővárosi cég és intézmény menedzsmentjével kapcsolatos munka- és tanácsadói szerződéseit átvilágítanák.

A szocialisták szerint ki kell derülnie, hogy ki gazdálkodott pazarlóan, és ki tartotta be a jogszabályokat. A szerződésből eredő „vérlázító” végkielégítési összegek kifizetése lehet jogszerű, hiszen azok kollektív szerződéseken alapulnak, de az átvilágítás azt a célt is szolgája, hogy ezeket az irreálisan magas összegű járandóságokat megszüntessék.

Burány Sándor azt mondta: a BKV hosszú távon nem maradhat talpon az állam segítsége nélkül, és mivel a társaság a közvélemény előtt olyan helyzetbe hozta a fővárosi céget, hogy a segítségre méltatlanná vált, a segítségnyújtás alapfeltétele a rendteremtés.

A szocialista politikus szerint a BKV-s ügy csak a jéghegy csúcsa, mert az állami szférában, az ország más állami intézményeiben is előfordultak, előfordulhatnak ugyanekkora összegű végkielégítések és lehetnek ennek kifizetését jogszerűen megítélő szerződések. Az MSZP azt javasolja, bővítsék az igazgatóságok, a felügyelőbizottságok hatáskörét, hogy a munkaszerződéseket - típusonként és értékhatárt megjelölve - csak azok jóváhagyásával lehessen megkötni, és azokat negyedévente vizsgálják felül.

Kezdeményezik, hogy paritásos alapon jöjjön létre egy eseti bizottság a Fővárosi Közgyűlés két nagy frakciója vezetőjének irányításával, amely a fővárosi cégek és intézmények alapító okiratát is felülvizsgálná. Az ellenzék bevonásával a szerződések és okiratok átvizsgálásának eredményét, valamint a változtatásokhoz szükséges megoldási javaslataikat 90 napon belül a közgyűlés elé terjesztenék.

Fidesz: az MSZP-SZDSZ "BKV-t csinált az egész országból

Fónagy János a Fidesz fővárosi elnökeként támogatja a szocialista javaslatot, amely szerint hat évre visszamenőleg minden fővárosi cég és intézmény menedzsmenttel kapcsolatos munkaszerződéseit átvilágítanák. Hozzátette ugyanakkor, "nem a végkielégítés a bűnös (...), hanem azok, akik a végkielégítést ilyen felháborító és meggyőződésem szerint jogellenes módon használják".

Burány Sándor és Steiner Pál sajtótájékoztatójára Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője is reagált. Közleményében azt írta: az MSZP és az SZDSZ több milliárdot költött a fővárosban és állami cégeknél is horribilis összegű végkielégítésekre, "BKV-t csináltak az egész országból". "Most, hogy a sajtó és az ellenzék lebuktatta őket, a szocialisták úgy tesznek, mintha éppen ők harcolnának a - saját maguk által kifizetett - végkielégítések ellen".

Emlékeztetett rá: szombaton újabb milliárdos végkielégítési listára derült fény a BKV-nél, ami szerinte egyértelmű bizonyíték arra, hogy "a BKV a szocialisták kifizetőhelyévé vált".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.