Telefonon fenyegették Karsai patronáltját

Zaklatás miatt nyomozást indított a rendőrség, miután telefonon megfenyegették azt az újkígyósi nőt, akinek Karsai József MSZP-s képviselő adományt juttatott el.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság vezetője, Hajdú Antal elmondta: az MSZP helyi elnöke tette a rendőrségen a bejelentést, amelyet azután az érintett asszony magánindítvány formájában megerősített.  Kovalcsik Zoltán, a párt újkígyósi elnöke felidézte: a képviselő az ő, illetve a nehéz sorsú asszony korábbi jelzése alapján nyújtott segítséget csütörtök délelőtt az asszonynak. Karsai József tűzifát, tartós élelmiszert és ágyneműt adományozott a nőnek, kifizette az egyik élelmiszerboltban felhalmozódott 10 ezer forintos tartozását és az áramszolgáltató felé fennálló, több mint 40 ezer forintos elmaradását.

A képviselő Újkígyósra érkezésekor azonban két férfi már várta őt az utcán és "minősíthetetlen hangon provokálta" őt, kérdőre vonva, hogy mit keres Újkígyóson. A szóváltás ellenére az asszony megkapta az adományokat - tette hozzá.

A helyi MSZP-elnök azonban csütörtök este arról értesült, hogy az asszonyt valakik időközben telefonon megfenyegették, mert elfogadta a segítséget a képviselőtől. Ennek alapján tettek bejelentést a rendőrségen. Szebellédi Zoltán, Újkígyós polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az érintett asszony már kapott az önkormányzattól tűzifát, részesült lakhatási támogatásban és átmeneti segélyben is.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.