Tele van Fellegi tárcája

Hosszú távra tervez a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jelenlegi vezetése: olyan tanácsadó céget keresnek, amellyel 2014 végéig kötnének szerződést. A fejlesztési tárca már eddig is nagyságrendekkel több jogi tanácsadói megbízást adott, mint a többi minisztérium. A kormányváltás óta csaknem félmilliárd forintot kasszírozhattak a velük szerződő külsős cégek.

A tanulmányírástól a kommunikációs tanácsokon át a közvélemény-kutatásig sok különböző feladatra keres tanácsadó céget a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amely a nyertessel olyan szerződést tervez kötni, amely átnyúlik a várhatóan 2014 tavaszán esedékes választások utáni időszakra is - adta hírül az origo. Közben tovább bővült a minisztériumnál a külső jogi tanácsadók köre is.

"Szakpolitikai tanácsadásra" írt ki közbeszerzési pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), amely a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számában megjelent felhívás szerint egyebek mellett tanulmányok írására és közvélemény-kutatások készítésére keres külső partnert. Hasonló feladatok ellátásával rendszeresen bíznak meg a minisztériumok cégeket, ez a közbeszerzési eljárás ugyanakkor kitűnik a többi közül a megbízás időtartamával és azzal, hogy szerteágazó feladatokról van szó.

A felhívásból kiderül, hogy a tanulmányírás és kutatások mellett kommunikációs tanácsadásra és közelebbről meg nem határozott projektmenedzsmentre is vonatkozik a megbízás, a szerződés a terv szerint 2014 december végéig szól. Ez azt jelenti, hogy a minisztérium kötelezettséget vállalna a várhatóan 2014 tavaszán tartandó parlamenti választások utáni időszakra is.

Az origo kedden reggel megkereste a minisztériumot azokkal a kérdésekkel, hogy miért kötik ilyen hosszú időre a szerződést, illetve hogy miért vesznek igénybe külső tanácsadást projektmenedzseri feladatokra is, de a hírportál egyelőre nem kapott választ.

Az előző, szocialista kormányok alatt a most kormányon lévő Fidesz politikusai gyakran támadták a minisztériumokat a különböző, szerintük tanácsadói szerződések miatt, hasonló megállapodásokat azonban a mostani kormányzati intézmények is kötnek. Az NFM esetében különösen sok a jogi tanácsadói szerződés a többi minisztériumhoz képest.

Az origo szeptember eleji összesítése szerint a kormány tavalyi megalakulása óta az NFM összesen 28 jogi tanácsadói szerződést kötött bruttó 458 947 611 forintért, míg a költségvetés elkészítéséért felelős Nemzeti Gazdasági Minisztérium (NGM) mindössze három jogi tanácsadói szerződést kötött 15,6 millió forintért, de a kormányzati munka összehangolásáért felelős Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) is kevesebbet költött jogi tanácsokra, a KIM honlapján található táblázat szerint a tárca az idei évben 13 jogi szerződés után 61 millió forintot fizetett ki.

Az NFM tanácsadói köre azóta tovább bővült, a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számában megjelent hirdetmény szerint a minisztérium 25 millió forint értékben kötött szerződést a Botond és Társai Ügyvédi Irodával. Az irodát úgynevezett PPP-projektekkel (az állam és magáncégek együttműködésével létrejövő beruházások) összefüggésben bízta meg a minisztérium jogi tanácsadással. Az NFM az ügyvédi megbízásokat korábban az origo-nak azzal indokolta, hogy az egykori Pénzügyminisztériumtól hozzájuk kerültek át a PPP-szerződésekkel összefüggő feladatok, amelyek szerteágazó és speciális tudást igényelnek. Emlékeztettek arra is, hogy a kormány tavaly ősszel jelentette be, hogy felhagynak a PPP-konstrukcióban megvalósuló beruházásokkal, és a minisztérium szerint körülbelül száz olyan - autópálya-szakasz, börtön, kollégium, sportlétesítmény építéséről szóló - szerződést vizsgálnak, amelyek az állam számára előnytelen, túl magas szolgáltatási díjat határoztak meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.