TEK: biztonságban vannak a Gymnasiade magyar sportolói

– A Terrorelhárítási Központ (TEK) helyszínen tartózkodó munkatársának jelentése szerint biztonságban vannak a törökországi Trabzonban zajló Gymnasiade magyar résztvevői. A Fekete-tenger partján elhelyezkedő településen 40 ország 2500 sportolója, köztük magyar fiatalok is versenyeznek különböző sportágakban – olvasható a TEK közleményében.

A TEK munkatársa, aki sportvezetőként segíti a magyar csapatot, tájékoztatásában elmondta: tegnap este lezárták a sportolók szállásainak helyet adó objektumot, így az incidensekből ott szinte semmit sem lehetett érzékelni.

Ma reggel a helyi polgármester és a rendőrség vezetője számolt be a Gymnasiade résztvevőinek az éjszakai eseményekről, a TEK munkatársa pedig egy esetlegesen bekövetkező veszélyhelyzet során követendő szabályokról tartott tájékoztatót.

A TEK munkatársa folyamatosan a 35 fős magyar delegáció mellett tartózkodik. A csapat minden tagja jól van, a sportolók folytatják a versenyzést. A magyarok a tervek szerint hétfőn érkeznek vissza Budapestre – zárul a TEK közleménye.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.