Tb-t sem fizet tanára után a KLIK

Fogorvosi vizsgálata során közölték egy tanárral, hogy munkáltatója nem fizeti utána a társadalombiztosítási járulékot. A pedagógus az Országos Egészségpénztárnál (OEP) járt utána, és megtudta, hogy közel fél éve le sem jelentették őt.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) által foglalkoztatott tanár az orvosnál tudta meg, hogy a számítógépes nyilvántartás szerint a TAJ-kártyája érvényes, de rendezetlen. A pedagógus először nem lepődött meg, mert a fizetések átutalásában is tapasztalt késést. Később azonban kiderült, a TAJ-kártya elutasítása nem egyszeri véletlen.

A tanár maga jelentkezett történetével az ATV szerkesztőségénél. Elmondása szerint a KLIK tavaly óta foglalkoztatja óraadó tanárként, ahogy az összes állami alkalmazásban lévő pedagógus is velük áll szerződésben. Ezért a központ végzi a bejelentést is az OEP-nél és ők fizetik a tb-járulékot is a tanárok után. Általában legalábbis, a tanár szerint ugyanis ez az ő esetében nem történt meg.

A pedagógussal először áprilisban a fogorvosi asszisztens közölte, hogy a munkaadója nem fizeti utána a járulékot. Az oktatót nem lepte meg az eset, de mikor a háziorvosa is jelezte, hogy TAJ-kártyája a számítógépben piros jelzést kap, akkor úgy döntött, utánajár a dolgoknak. Ez ugyanis azt jelenti, hogy ha nem rendezi a tartozását, akkor nem jogosult a térítésmentes egészségügyi ellátásra és a gyógyszerekre sem.

Miután a tanár elment az OEP-hez, kiderült, hogy a KLIK már február óta be sem jelentette az alkalmazottját, így érthető módon járulékot sem fizet utána.

Az ATV kereste a KLIK-et az üggyel kapcsolatban, de még nem kaptak választ.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.