Távozik a BKV-tól a humánpolitikai igazgató

Távozik a BKV-tól Szalainé Szilágyi Eleonóra, a társaság humánpolitikai igazgatója - közölte a közlekedési cég hétfőn. A BKV a közleményben cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint az igazgató felajánlotta volna korábban felvett végkielégítésének visszafizetését.

A személycserére a korábbi közös megegyezés módosításával nyílik lehetőség, a megüresedett posztra pályázatot írnak ki. Addig Sziebert György jogi igazgató látja el a humánpolitikai igazgató feladatait - tette hozzá a társaság.

Szalainé Szilágyi Eleonóra (középen), a BKV volt humánpolitikai igazgatója
BKV, Szalainé Szilágyi Eleonóra, a társaság humánpolitikai igazgatója

A BKV a közleményben cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint Szalainé Szilágyi Eleonóra felajánlotta volna korábban kifizetett végkielégítésének visszafizetését.

A humánpolitikai igazgató ügyében Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes és Kocsis István, a BKV vezérigazgatója is vizsgálatot kezdeményezett.
A Magyar Nemzet a múlt héten számolt be arról, hogy Szalainé Szilágyi Eleonórát a végkielégítés kifizetése után a BKV tovább foglalkoztatta. A lap azt írta: hiába fizettek ki tavaly márciusban - a prémiumokkal együtt - mintegy százmillió forint végkielégítést a személyzeti vezetőnek, ő ma is a társaságnál dolgozhat havi bruttó négymilliós fizetésért.

Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója az MTI-nek múlt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra nem bruttó 4 millió, hanem bruttó 1,2 millió forintot keres, igaz - teljesítmény szerint - 120 százalékos prémiumra is jogosult. A cég a vezető személyiségi jogaira hivatkozva nem kívánta megerősíteni a végkielégítés összegéről szóló információt.

A kommunikációs igazgató az MTI-nek korábban elmondta, hogy Szalainé azért maradhatott még másfél évig a cégnél - annak ellenére, hogy végkielégítését megkapta -, mert Balogh Zsolt, az előző, megbízott vezérigazgató erre szabályos megállapodást kötött vele.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.