Tatárszentgyörgy: a rokonok feljelentik a rendőröket, tűzoltókat és a mentősöket

Feljelentik a rendőröket, tűzoltókat és mentősöket azok a romák, akiknek családtagjait hétfőre virradóra ismeretlenek agyonlőtték Tatárszentgyörgyön és felgyújtották otthonukat - nyilatkozták a hozzátartozók kedden a kiégett ház udvarán tartott virrasztáson.

"A rendőrség mindent megtett, hogy eltussolják a bűncselekmény tényét, füstmérgezésnek egyszerű balesetnek kívánták  beállítani a történteket" - mondta több családtag, akik elsőként  érkeztek hétfőn hajnalban a tragédia helyszínére.

Azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség belső vizsgálatot rendelt el a kettős  emberölés helyszínén történt rendőri intézkedésekkel kapcsolatban, úgy fogalmaztak: "tekintettel az előző nap történtekre, felelősöket nem fognak találni, ezért a mentőszolgálat, a tűzoltóság, valamint a rendőrség ellen is feljelentést tesznek, mivel szerintük egyik szervezet sem kívánta megerősíteni és megállapítani a bűncselekmény  tényét.

Horváth Lídia, a helyi cigány önkormányzat elnökhelyettese az  MTI-nek azt mondta: "egy mindenre felkészült ember vagy emberek   követhették el a bűncselekményt, így akár bérgyilkos is lőhetett". Kovács Béla, a meggyilkolt fiatal apa és négyéves kisfia rokona az  MTI-nek azt mondta: a mentők később érkeztek a helyszínre mint a telefonon riasztott rokonok, a meglőtt édesapát és kisfiát ők próbálták elsősegélyben részesíteni.

Elmondásuk szerint, a mentősök figyelmét arra is felhívták, hogy mindkét áldozatot meglőtték, ennek ellenére a mentősök nem vettek erről tudomást. Kovács Béla azt mondta, miután a meglőtt és életveszélyes állapotban lévő kisfiút még élve a mentőautóba tették, de az autó az udvarról való kifordulása után megállt és egy pokrócot kértek a rokonoktól azzal, hogy a gyermek már meghalt, nem tudnak rajta segíteni.

A gyermeket végül édesapjával együtt a hullaszállítók vitték el.

A rokonság és a helyi cigány önkormányzati vezető úgy döntöttek, mivel a rendőrség hosszú órákon keresztül nem vette figyelembe az  általuk talált bizonyítékokat, miszerint Tatárszentgyörgyön bűncselekmény történt, a tűzoltóság elektromos hiba miatti tüzet  állapított meg, a mentőszolgálat pedig késve érkezett a helyszínre, feljelentést tesznek mindhárom szervezet ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.