TASZ: Vissza kell vonni az egyházi törvény tervezetét!

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint vissza kellene vonni az egyházi törvényről szóló javaslatot, mert az a lelkiismereti és vallásszabadság súlyos korlátozását jelenti.

A szervezet hétfői közleménye szerint az indítvány súlyos visszalépést jelent a rendszerváltás vallásszabadságot védő jogszabályaihoz képest. "A törvényhozó 116 évet lép vissza az időben, amikor a "bevett és elismert" egyházakról rendelkezik, hiszen egy múlt század előtti törvény koncepcióját teszi magáévá.

Súlyos visszalépés a felekezetek közti egyenjogúság terén, hogy a jogalkotó kiemel egyes neki tetsző egyházakat és azokat privilegizálja" - írta Hegyi Szabolcs, a TASZ munkatársa.

A TASZ álláspontja szerint az időszerű módosítások önmagukban még nem indokolják a vallásszabadságot alapvetően tiszteletben tartó törvény "felforgatását". A szervezet kitért arra is, hogy a javaslat minden egyházat újraregisztrálásra kényszerít 2012. január 1-től.

Mint hozzátették: az állam normatív módon akarja meghatározni a vallás fogalmát, és annak állami ellenőrzését is előírja. Ez azt jelenti, hogy az állam megengedhetetlen módon vallási-hitéleti tanokat fog vizsgálni. Így akár húsz éve működő egyházak tucatjai szűnhetnek meg Magyarországon - véli a TASZ.

Négy KDNP-s képviselő - Lukács Tamás, Vejkey Imre, Varga László és Harrach Péter - június 10-én terjesztette a Ház elé a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló javaslatot. A tervezet szerint legalább ezer fő szükséges egy új egyház alapításához; az egyházak hitéleti célú bevételeit, közöttük az 1 százalékos adófelajánlások felhasználását állami szerv nem ellenőrizheti.

A javaslat egyenjogú egyházakat ismer el és mellékletben sorolja fel azokat az egyházakat, amelyek bejegyzését - az illetékes miniszter kezdeményezésére - a bíróság automatikusan végzi el. A melléklet 13 felekezetet említ, amelyet az 1895-ös törvény alapján bevett, illetve elismert felekezetnek minősít.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.