TASZ: jogszerű a Jobbik-kampányhirdetéssel kapcsolatos tévés és rádiós döntés

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint jogszerűen tagadta meg a Magyar Televízió és a Magyar Rádió a Jobbik "cigánybűnözést" is említő kampányhirdetésének leadását.

Dénes Balázs, a TASZ elnöke közleményében azt írja, hogy a közszolgálati televíziók és rádiók kötelesek az alkotmányos értékeket tiszteletben tartani. Abban az esetben, ha egy politikai hirdetés nem felel meg ennek a követelménynek, a közszolgálati médiumok az alkotmány szellemével összhangban járnak el, ha megtagadják a közvetítését.

A TASZ szerint a véleménynyilvánítás szabadsága igen fontos alapjog, amelyet bárki gyakorolhat mindaddig, amíg közlése külső korlátba nem ütközik. Külső korlátot jelent a beszéd hatása (uszítás) vagy akár a közlési csatorna megválasztása is (közszolgálati műsorszolgáltató).

A közszolgálati műsorszolgáltatók általi tiltás nem jelenti azt, hogy a Jobbik bármelyik pártrendezvényén, saját YouTube csatornáján ne tehetne közzé olyan tartalmat, amely sok embert sért, egészen addig, amíg a véleménynyilvánítás külső korlátját nem lépi át a közlés - áll a közleményben.

A közszolgálati műsorszolgáltatók műsorai és reklámideje azonban nem esnek azonos elbírálás alá egy gyűlésen vagy saját lapban elmondottakkal. A közszolgálati műsorszolgáltatók műsorrendjében való megszólalás ugyanis nem politikai szabadságjog - írta az elnök.

A választási kampányban szélesebb a véleménynyilvánítás szabadsága: a választási gyűléseket nem kell bejelenteni, a műsorszolgáltatók a jelölőszervezetek, illetőleg a jelöltek számára azonos feltételekkel tehetnek közzé politikai hirdetést. A közmédia alkotmányos értékeket közvetítő funkcióját azonban nem írja felül a választási kampány esélyegyenlőségi követelménye - állítja a TASZ.

Az, hogy büntetőjogilag nem tiltott az olyan kifejezések használata, mint "cigánybűnözés", még nem jelenti azt, hogy az állam szervei, a közhatalom gyakorlói, a közszereplő politikusok vagy maguk a közszolgálati műsorszolgáltatók is semlegesek kell maradjanak olyan helyzetben, amikor milliókat, romákat és nem romákat egyaránt sért egy beszéd - olvasható a közleményben. Ahogyan az Alkotmánybíróság 2004-ben megfogalmazta: a faji, etnikai, nemzeti vagy vallási közösségekkel és tagjaikkal szembeni uszító, gyalázkodó, gyűlölet- és hisztériakeltő megnyilvánulások az emberi civilizáció ellen hatnak - emlékeztet a TASZ -, és az ilyen jelenségekkel szembeni határozott fellépés mindenkitől, különösen a közélet szereplőitől elvárható.

Az Alkotmánybíróság 2001-ben és 2007-ben is vizsgálta és alkotmányosnak ítélte a műsorszolgáltatókra vonatkozó szigorúbb szólásszabadság-korlátokat. Indokolt, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatókra szigorúbb szabályok vonatkoznak, mint a kereskedelmi műsorszolgáltatókra. A közszolgálati műsorszolgáltató és a közműsor-szolgáltató különösen köteles a nemzet, a nemzeti, az etnikai, a nyelvi és más kisebbségek méltóságát és alapvető érdekeit tiszteletben tartani, nem sértheti más nemzetek méltóságát - idézi Dénes Balázs a médiatörvényt.

A műsorszolgáltatónak, mint minden jogalanynak, tiszteletben kell tartania az alkotmányos rendet.
Ezért szerintük az ilyen értékkel szemben álló politikai hirdetés műsorra tűzését jogszerűen tagadták meg a műsorszolgáltatók.

Az OVB-t nem zavarta

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén egyórás vita után 6:2 arányban úgy ítélte meg, hogy a "cigánybűnözés" kifejezést is használó hirdetések nem lépték túl a véleménynyilvánítás alkotmányos határát, a hirdetések tartalma nem sért olyan alkotmányos alapjogot, és nem valósít meg olyan, törvény által büntetni rendelt tényállást, amely alapján az MR, illetve az MTV megtagadhatta volna a közlését. Az OVB szerint a közmédiumok a hirdetés visszautasításával megsértették a jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét.

Az OVB öt, az Országgyűlés által választott tagból, valamint a parlamenti frakciót alakító pártok delegáltjaiból áll, jelenleg tíztagú a testület. A hétfői szavazáson Bordás Vilmos, a testület elnöke és Litresits András, az MSZP delegáltja szavazott a jogsértés megállapítása ellen.

A Magyar Rádió és a Magyar Televízió korábban jelezte, hogy felülvizsgálati kérelemmel fordul a Legfelsőbb Bírósághoz.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.