TASZ: diszkriminatív a sajóbábonyi ítélet

A jogvédő szervezet szerint súlyos jogalkalmazói félreértésekről és a romák büntető-jogalkalmazásbeli hátrányos megkülönböztetéséről tanúskodik a sajóbábonyi gárda-roma összetűzés ügyében hozott ítélet.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint súlyos jogalkalmazói félreértésekről és a romák büntető-jogalkalmazásbeli hátrányos megkülönböztetéséről tanúskodik a Miskolci Törvényszék csütörtöki ítélete, amelyben kilenc sajóbábonyi romát ítéltek szabadságvesztésre egyebek mellett közösség tagja elleni erőszak miatt.

A jogvédő szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a Miskolci Törvényszék csütörtökön fegyházban, illetve börtönben letöltendő, két és fél évtől négy évig terjedő szabadságvesztésre ítélte nem jogerősen azt a kilenc sajóbábonyi romát, akit az ügyészség közösség tagja elleni - felfegyverkezve, csoportosan elkövetett - erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt meg egy 2009-ben történt támadás miatt.

A borsodi városban a Jobbik helyi szervezete lakossági fórumot tartott, amit a helyi cigányság provokációnak vett. Vascsövekkel, karókkal és egyéb eszközökkel felfegyverkezve romák egy csoportja, "megdöglötök", "meghaltok magyarok" kiáltásokkal rátámadt egy a Jobbikkal szimpatizáló család autójára, a kocsit jószerivel szétverték, a benne lévő három ember megsérült - áll a vádiratban.

A TASZ kijelentette: nem kérdés, hogy az elkövetők önbíráskodó cselekménye elítélendő, jogellenes. Közleményük szerint azonban a bíróság tévedett, amikor a történteket közösség tagja elleni erőszakként minősítette, és ezért súlyosabb büntetéseket szabott ki, mint "amelyek a törvényes minősítés esetén jártak volna".

A jogvédő szervezet álláspontja szerint a gyűlölet-bűncselekmények, vagyis az előítélet által motivált bűncselekmények (mint amilyen a közösség tagja elleni erőszak) szigorúbb büntetését a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok védelme indokolja. A közleményben úgy fogalmaztak: az elkövetők indítéka "nyilvánvalóan nem előítélet, hanem a rasszistáktól való félelem és azok elűzésének szándéka volt", ezért hiányzott a közösség tagja elleni erőszak megállapításának alapvető feltétele.

Hangsúlyozták: az indíték nem megfelelő értékelése mellett a bíróság abban is hibázott, hogy a magyar nemzet tagjai elleni cselekményként határozta meg a történteket. Ennek kapcsán kifejtették: az eset körülményei és a vallomások alapján az elkövetők általuk gárdistának vélt emberek autójára támadtak, ám a gárdisták, vagyis a "szélsőséges, cigányellenes" emberek csoportja nem azonosítható a magyar nemzet tagjaival.

A TASZ véleménye szerint "cigányellenes csoportok tagjait nem védheti a rasszista cselekményeket szankcionálni hivatott gyűlölet-bűncselekmény tényállás", a bíróságnak a cselekményt tehát enyhébb súlyú bűncselekményként kellett volna minősítenie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.