TASZ: a rendőrség nem tilthatja be a Nemzeti Érzelmű Motorosok felvonulását

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint nincs törvényes lehetősége a rendőrségnek, ha egyszer már tudomásul vette, utólag betiltani a Nemzeti Érzelmű Motorosok egyesületének Adj gázt! szlogenű felvonulását. Meggyőződésük szerint "a miniszterelnöki ukázon alapuló utólagos tiltás (...) nemcsak törvénytelen, hanem a legkevésbé hatékony válasz is a provokációra". A felvonulást a holokauszt áldozataira emlékező Élet menetével azonos napra szervezte az egyesület.

Mint a TASZ a keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében írta, "a miniszterelnök és a belügyminiszter ígérhet bármit, de egy jogállamban elfogadhatatlan, hogy a kormány ízlésétől függjön egy rendezvény megtartása. Annál fontosabb, hogy a rendőrség érvényt szerezzen a törvénynek, megvédje az állampolgárokat a provokációtól, és ha a felvonulás törvénytelenné, jogsértővé válik, akkor azt feloszlassa".

Kiemelték, "a törvény a békés gyülekezést védi, és a rendőrség felelőssége abban áll, hogy akkor lépjen fel határozottan, amikor egy rendezvény jogsértővé válik".

Rámutattak: "törvénytelenné válik a rendezvény, ha annak célja egy sérülékeny kisebbség rákényszerítése arra, hogy az ellenük irányuló véleményt meghallgassák". Úgy fogalmaztak, a holokauszt áldozataira emlékező Élet menetével egy napra szervezett, provokatív elnevezésű Adj gázt! szlogenű motoros felvonulás egy működő zsinagóga környékén, és az ott tartózkodó állampolgárokkal szembeni megfélemlítő, kirekesztő, gyűlöletre uszító cselekmények megvalósítása is törvénytelenné tenné a rendezvényt.

A TASZ álláspontja szerint a gyülekezési jog csak a békés, széles értelemben vett politikai véleménynyilvánítást védi, így azok a rendezvények, amelyek nem békések vagy amelyek célja nem politikai vélemény közös kinyilvánítása, nem tartoznak a gyülekezési jog körébe.

Hozzátették: a gyülekezési jog nem terjed ki a zaklató jellegű felvonulásokra és mások megfélemlítésére, mert az ilyen jellegű rendezvények nem békések, valamint nem terjed ki a sport és kulturális rendezvényekre sem, mert azok nem minősülnek politikai véleménynyilvánításnak. A törvény kimondja, "ha a rendezvény résztvevőinek magatartása a rendezvény törvényességét veszélyezteti, és a rend másként nem állítható helyre, a szervező köteles a rendezvényt feloszlatni" - írták.

Orbán Viktor kormányfő hétfőn arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az Élet menete április 21-re meghirdetett napján ne lehessen olyan típusú politikai természetű rendezvényeket tartani, amelyek sérthetnék a felvonulók emberi méltóságát. A Belügyminisztérium közlése szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság a jogszabályi lehetőségek teljes igénybevételével tiltani fogja a Nemzeti Érzelmű Motorosok egyesülete által tervezett felvonulást.

A miniszterelnök a parlamentben - Steiner Pál szocialista képviselő felszólalására reagálva - arról is beszélt, minden eszközzel biztosítani fogják az Élet menetén részt vevők testi épségét, háborítatlan emlékezését és emberi méltóságát. Közölte, egyetért a képviselővel abban, hogy nemcsak ízléstelen, hanem mélyen bántó, az alkotmány szellemével is ellentétes minden olyan kísérlet, amely az emberi méltóságot sértve egyes népcsoportok méltóságát, történelmét és önérzetét figyelmen kívül hagyja, sőt szándékosan megsérti.

A Nemzeti Érzelmű Motorosok egyesületének megmozdulását elítélte többek között a Fidesz-frakció, az LMP, a Demokratikus Koalíció, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Raoul Wallenberg Egyesület és az Élet Menete Alapítvány.

A hvg.hu kedden - a motoros egyesület vezetőjének közlése alapján - azt írta, hogy hétfőn rendőr kézbesítette a tiltásról szóló határozatot, amely még aznap este felkerült a szervezet honlapjára. Jeszenszky Sándor arról is beszámolt, hogy a rendőrség közlése szerint fellebbezésnek a határozat ellen nincs helye, bár felülvizsgálat három napon belül kérhető a bíróságon.

Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI kérdésére kedd este megerősítette, hogy megtiltották a felvonulást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.