Tartozás fejében bontottak a szállodában a vállalkozók

A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének 110-120 "aktivistája" felszerelési és berendezési tárgyakat szerelt le és szállított el kedden a vendégek szeme láttára egy hévízi szállodából.

Állításuk szerint a hotel tartozik az épületet felújító fővállalkozónak. A hotel vezetője szerint jogellenesen rohanták le a szállodát, amelynek tulajdonosai az elmaradt garanciális munkák miatt tartottak vissza bizonyos összeget.

A Hotel Fit igazgatója elmondta: tavaly év elején újították fel a szállodát, a kifizetések egy részét azonban a garanciális munkák elmaradása miatt a tulajdonos visszatartotta. Pémer Edina szerint a hotel tulajdonosai és a fővállalkozó között egyeztetések voltak, miután a saját költségükön kellett számos műszaki hibát kijavítani és jó néhányat még nem is fejeztek be.

A hotel igazgatója a ki nem fizetett összeg nagyságáról nem tudott nyilatkozni, mert a felújítás nem az ő feladatkörébe tartozott, de azt mondta, a jogállamisággal ellentétesnek tartja, hogy "ilyen módon be lehet törni egy szállodába és tönkre lehet tenni a jó hírét". A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) megbízottjai ugyanis a vendégek szeme láttára "megrohanták a házat" és a mosdóktól az ajtókig számos felszerelést elvittek.

Összesítése szerint a kár körülbelül hárommillió forint, de az erkölcsi kárt nem tudják összegszerűen kifejezni. Ez utóbbi kapcsán kifejtette: a felújítást követően új partnereket szereztek, de lehetséges, hogy az akció után ezek az utaztatók nem hoznak több vendéget a szállodába.

Pémer Edina közölte: a szálloda 33 dolgozója a munkahelyét is veszélyeztetve érzi, mert a VÉSZ eljárása miatt esetleg elpártolnak tőlük a vendégek.

Az érdekvédelmi szervezet elnöke a történtekről így fogalmazott: "Tulajdon-visszaszerzési akciót" hajtottak végre. Éliás Ádám azt mondta, hogy a City Galéria Kft. végezte el fővállalkozóként a "lerobbant vacak épület" felújítását, de a megrendelő For Hotels Kft. nem fizette ki a végszámlát. A fővállalkozó is elismerte, hogy voltak hiányosságok a munkájukban, de hónapokon keresztül nem tudtak egymással elszámolni, a végén elmérgesedett a viszonyuk. A megrendelővel szemben 35-37 millió forint követelése van a felújítást végző City Galériának.

A VÉSZ hetekkel ezelőtt már "jelképes figyelmeztető akciót" tartott a szállodánál, amit a szervezet elnöke szerint nem vettek komolyan, ezért kedden 110-120 emberrel vonultak a hotelhez. A szervezet alapszabályára hivatkozva azt mondta: azért nevezik tulajdon-visszavételnek akcióikat, mert "ha nem fizetnek ki valamit, akkor az annak a tulajdona". Az elszállított tárgyakat raktározzák, és amennyiben a vitás felek megegyeznek, nagyjából ugyanannyi idő alatt a visszaépítés is megtörténik.

A VÉSZ hévízi akciója kapcsán a rendőrség nem adott információt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.