Gárdisták a rendőrök ellen: feszültség Békéscsabán

Mintegy száz gárdista demonstrált a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság előtt. Állampolgári bejelentés alapján robbanószerkezetet találtak annak a tanyának a közelében, ahol a Magyar Nemzeti Gárda sportnapot akart tartani. A rendőrség kiürítette a tanyát - közben előállítottak egy ittas gárdistát, aki nem akarta elhagyni a helyszínt - az ő szabadon bocsátást követelik a gárdisták.

Első ránézésre aknagránátnak tűntek azok a szerkezetek, amelyket egy Békéscsaba külterületén lévő tanya közelében találtak a rendőrök szombaton reggel. A tanyában, magánterületen sportnapot akart tartani a Magyar Nemzeti Gárda Békés megyei szervezete. A rendőrség állampolgári bejelentésre érkezett a helyszínre.

Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tudósítónknak elmondta: egy ismeretlen férfi hívta fel reggel háromnegyed hét körül a békéscsabai rendőrség ügyeletét, és közölte, hogy a szóban forgó tanyán robbanóanyag lehet.

Ezt követően rendőrjárőr érkezett a helyszínre, és közölte a sportnap szervezőjével, hogy a bejelentés miatt átvizsgálják az épületet, ezért el kell hagyniuk a helyszínt. A sportnap szervezője együttműködött a rendőrökkel, egy erősen ittas gárdista azonban nem akart kimenni a tanyából.

Samu Tamás Gergő, a Jobbik országgyűlési képviselője, frakciótársával, Schneider Tamással a helyszínre érkezett, tudósítónknak azt mondta: tudomása szerint a gárdista azért akart mindenáron a tanyában maradni, hogy lássa, mit csinálnak a rendőrök.

A rendőrök a tanya közelében, egy zsákban találtak robbanószerkezetnek tűnő tárgyakat. Budapestről hívattak tűzszerészeket, hogy megvizsgálják, és ha szükséges, hatástalanítsák azokat. A gárdisták, mintegy százan ezt követően a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság épülete elé vonultak.

A demonstráció békés volt, mind a szervezők, mind a rendőrség rendbiztost jelölt ki. A tüntetést, bejelentették, azt a rendőrség tudomásul vette. Alapesetben az ilyen demonstrációt 72 órával korábban be kell jelenteni, de van kivétel: ha az előírt időpontban még nem lehetett tudni, hogy a tiltakozást kiváltó esemény bekövetkezik.

Samu Tamás Gergő tudósítónknak azt mondta: ő biztos abban, hogy nem a gárdisták vitték a helyszínre a robbanóanyagot. A Jobbik politikusai azt gyanítják, hogy a titkosszolgálat juttatta a zsákot a tanya közelébe. A képviselő szerint a rendőrök közterületen ellenőrizték a sportnapra tartó gépkocsikat. Mint fogalmazott, „direkt utaztak azokra az autókra, amelyeken Nagy-Magyarország matricát láttak."

Lőszerhüvelyt is találtak nála

Az előállított gárdista gépkocsijában a rendőrök egy üres, megtisztított lőszerhüvelyt is találtak. A rendőrök a férfit visszavitték a tanyára. Egy óra után a gárdisták a tüntetés meghosszabbítását fontolgatták, mondván: addig nem hagynak fel a tiltakozással, ameddig társukat nem engedik szabadon.

Negyed kettő körül azonban elvonultak: Samu Tamás Gergő szerint ígéretet kaptak az egyik rendőrségi vezetőtől, hogy elengedik társukat, miután elkészül a jegyzőkönyv. Így is történt.

Hogy került a robbanószer a tanya mellé?

Délután negyed ötkor a tűzszerészek eltávolították Békéscsaba külterületén a gárdisták tanyája mellett talált két robbanószerkezetet, amelyekről megállapították, hogy valóban aknagránátok, aminek látszottak - közölte tudósítónkkal Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szerkezeteket másutt semmisítik meg. Arra a kérdésre, hogy működőképesek voltak-e a gránátok, a szóvivő nem tudott válaszolni. Azt viszont elmondta, hogy az ittas gárdista ellen szabálysértési eljárás indult jogszerű intézkedés elleni engedetlenség miatt. Azokra a kérdésekre, hogyan kerülhetett a robbanószer a tanya mellé, ki tette a bejelentést, és a bejelentő hogyan szerzett tudomást a robbanószerkezetekről, a rendőrség egyelőre nem tudja a választ. Ismeretlen tettes ellen eljárás indult robbanószerrel való visszaélés miatt.

A Magyar Nemzeti Gárda tagjai spontán demonstrációt tartanak a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt Békéscsabán
Békéscsaba, 2010. július 24. A Magyar Nemzeti Gárda tagjai spontán demonstrációt tartanak a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt Békéscsabán. A mintegy 80, többségében terepszínű gyakorlóruhát viselő tüntető azért tiltakozott, mert a rendőrség reggel bombariadóra hivatkozva megzavarta tervezett sportnapjukat, s egyik társukat, aki a rendőrség távozásra való felszólításának nem tett eleget, előállították. A sportnapnak helyt adó tanya közelében a rendőrök két darab kézigránátot találtak. A fővárosból tűzszerészek indultak a helyszínre, hogy megvizsgálják a helyszínen talált eszközöket.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.